A leuscheidi evangélikus templom

Leuscheid a Westerwald északi lejtőin, Bonntól, és ezáltal a Rajnától, kb. 40 kilométerre keletre helyezkedik el. Ma is egy jelentéktelen falu - és akkor képzeljük el ugyanezt a középkorban. De, ahogy más környékbeli templomoknál is láthattuk, pont ilyen helyeken van akár román kori templomoknak is komoly esélye a túlélésre.

leuscheid1.jpg

A falusi, Szűz Mária tiszteletére szentelt templom a XII. századból származik. Tipikus példája a "ki tud kisebb háromhajós bazilikát építeni" vetélkedőnek (bár dobogós helyezést azért nem érhetne el). A torony, a főhajó és mellékhajók ebből a korból származnak - a toronysisak, ahogy ezt már megszokhattuk, eredetileg alacsonyabb és egyszerűbb lehetett. 

leuscheid2.jpg

Hogy a templomnak eredetileg milyen szentélye lehetett, csak tippelni tudjuk. A gótikus korban, vélhetően a XIV. vagy a XV. században, annak a helyére épült egy kereszthajó és egy új szentély, méreteiben a korábbi templomhoz illeszkedve, de immár gótikus stílusban.

leuscheid3.jpg

A gótikus forma egyértelműen beazonosítható: csúcsíves ablakok, külső támpillérek. Mindazonáltal elsőre, de tán másodikra sincs az a benyomásunk, hogy mintha csak a lieri Gummarus-templom szakasztott mását látnánk. Valójában, ha nem szakavatott, vagy legalábbis ezen a blogon nevelkedett, szemmel nézzük, tán fel se tűnik a stílusbeli törés a templom két fele közt. 

leuscheid4.jpg

Annál feltűnőbb a kereszthajó déli végéhez épített sekrestye. Ugyanolyan széles és magas, mint a kereszthajó, egy picit kilóg az épület szerkezetéből, de nem kritikus. Ráadásul a kép közepétől kicsit jobbra látható, barna színű ajtó a XIX. században került oda, eredetileg a sekrestye csak a templom felől volt megközelíthető. 

Egy tipikus, hozzátoldott sekrestye lenne, amilyenből sokat látunk, ha a gótikus lendülettől valakinek eszébe nem jutott volna, hogy építsen rá egy magas, csúcsos toronysisakot. 

leuscheid5.jpg

Így aztán felületes szemlélőnek úgy is tűnhet, hogy a templomnak két tornya van, az egyik ott, ahol várnánk, a másik meg ott, ahol amúgy semmi hasonlóra nem számítanánk. 

A falu, és vele a templom, a XVI. században evangélikus lett, természetesen Máriát is törölték a templom nevéből. A mai napig a késő gótikus formájában áll, és a helyi evangélikus gyülekezet használja.