A lieri Szent Gummarus templom

Bár Lier igen hangulatos város Flandriában, a környékbelieken kívül nem sokan ismerik. Pedig egyébként (nyilván nem a történelmi belvárosban) itt található a járműgyártó Van Hool cég székhelye is. 

A város alapítása a legenda szerint egy Gummarus nevű remetéhez kötődik, aki a Nete folyó két ágának (Grote Nete, Kleine Nete) összefolyásánál telepedett le a VIII. században. A történet hitelessége nehezen ellenőrizhető, ami ebből ide tartozik, hogy ezt a még az első évezredben szentté avatott remetét tisztelik a város alapítójaként és védőszentjeként. 

lier_gummarus_1.jpg

A tiszteletére emelt templom építését 1378-ban kezdték meg, a kornak megfelelően gótikus stílusban. Az építést egyrészt a brabanti gótika határozta meg, másrészt a mecheleni építész a saját városának székesegyházát is mintának tekintette. 

10429 Parochiekerk Sint-Gummarus

Johan Bakker, CC BY-SA 3.0, via Wikimedia Commons

A brabanti gótika főbb jellemzőit már bemutattam a geeli templom kapcsán. Attól látványosan eltérnek a belső tér oszlopfői - ezek a mecheleni mintát tükrözik. 

Egy pár héttel ezelőtti cikkre visszautalva: ezért jobb télen utazni, és fényképezni: a legfelső képen nyáron a templomból alig látszana valami, nagyrészt eltakarná a fák lombja. 

A nagy gótikus épület több fázisban épült, jellemzően aszerint, hogy éppen hogy fogyott ki a város pénze (ilyenkor leállt az építkezés), ill. hogyan telt meg újra a kassza (ilyenkor folytatták). 

lier_gummarus_2.jpg

A templomnak tipikus gótikus szentélye van, ezt azonban igen nagyra és fényesre építették. Láthatjuk a nagyon hangsúlyos támíveket, amik a felső részt tartják. Megfigyfelhetjük, hogy az apszisra sok, viszonylag keskeny ablakot terveztek, és, hogy minden ablakra a felső szinten, három jut alul. 

lier_gummarus_3.jpg

A templom, a brabanti gótikára jellemző módon, egy háromhajós bazilika, kereszthajóval, latin kereszt alaprajzzal. 

lier_gummarus_4.jpg

Legutoljára, 1540-re, a torony készült el. Nem lett olyan fényes, ahogy eredetileg szerették volna (és ami jelemző is lett volna a régióban), de legalább nem maradt félbe, mint Geelben. A XVI. századi harangtorony felső szintjei, ahol a harangok vannak, látványosan szerényebbek, mint ahogy indult a torony, de nem keltik félkész épület látszatát. És már messziről látszanak, ami a házak közé, szűk térbe bezsúfolt templom többi részéről nem feltétlenül mondható el. 

Az épületet legelőször nem egészen száz évvel később, 1632-ben újították fel, majd az azóta eltelt közel négy évszázadban többször is, 2022-ben is zajlanak felújítási munkálatok. Ennek, valamint annak köszönhetően, hogy jól megúszott két világháborút, a templom ma is kitűnő állapotban várja a látogatókat.