A geeli Szent Dymphna templom

Dymphna a hagyomány szerint egy kora középkori szent nő volt a Brit-szigetekről, akit a saját apja ölt meg a ma Belgiumban lévő Geel városában a 600. évben. Ha a kedves olvasó még sose hallott róla, ne szajnálja, a tisztán lokális jelentőségén túl azért se, mert a történet nemigen állja ki a forráskritika próbáját. Durvábban fogalmazva, valószínűleg semmi nem igaz belőle. 

geel1.jpg

Ez azonban a geelieket nem akadályozta meg abban, hogy városuk védőszentjévé tegyék a hölgyet, és egy nagy gótikus templomot emeljenek a tiszteletére. A templom építését 1349-ben kezdték, túlnyomórészt világos homokkőből. 

geel2.jpg

A térségben épült gótikus templomok jellemzője, hogy az érett gótika idején, a XIV.-XV. századokban is megtartották a hagyományos foormát, a latin kereszt alaprajzú háromhajós bazilikát, kereszthajóval. Másutt ekkortájt már jellemzőbb volt a kereszthajó nélküli építkezés, három vagy öt egyforma magas hajóval. 

geel3.jpg

Geelben is megfigyelhetjük a klasszikus gótikus szerkezetet, a nagy ablakokkal, külső támpillérekkel, ill. támívekkel, amik a főhajót erősítik meg kívülről.

geel4.jpg

Franciaországból átvették itt is a nagyon részletes kidolgozottságot, semmilyen apróságon nem spóroltak. Ma már ebből nem láthatunk mindent viszont, mert a belgiumi protestáns képrombolás idején a díszítések egy részét erőszakkal eltávolították. 

geel5.jpg

A brabanti gótikus templomok jellegzetessége még, hogy egyetlen, de domináns tornyuk van, a nyugati holokzat közepén. A Szent Dymphna templomot is meghatározza a torony, még úgy is, hogy sosem értek a végére, nem tudták befejezni. 

geel6.jpg

A belső tér is tipikusan gótikus. Érdemes megfigyelni az oszlopfőket, ill. pontosabban azok hiányát, ahogy az oszlopok és a fal közt nincs éles határ. Ez is regionális jellegzetesség. 

geel7.jpg

A szentély vége háromszoros lezárású. Bár ez csak a szentélyből, ill. kívülről látszik, és igazából inkább sötétebbé teszi a szentély belső terét. 

A templom építését 1585-ben hagyták abban, addigra a torony felsőbb szintjei kivételével teljesen elkészült az épület. A tornyot pedig azóta se fejezték be. 

geel8.jpg