A historizmus egy építészeti irányzat, amely rég letűnt korok építészeti jellemzőihez nyúl vissza. A historizmus gyökerei a kora újkori Angliára nyúlnak vissza, de igazi virágkorát a XIX. század közepétől az első világháborúig terjedő évtizedekben élte. 

Jézus Szíve, Düsseldorf, 1905

A XIX. században nagyobb számban kezdtek olyan templomok (és részben más, profán épületek) építésébe, amik úgy néznek ki, mintha gótikusak lennének. Valójában gótikusnak csak a középkori (kb. XII.-XVI. század) épületeket nevezzük, a modern kori, a gótikát utánzókat pedig neogót épületeknek hívjuk. 

A világon mindenütt találunk neogót épületeket. A legtöbbet Angliában, de pl. ide sorolható a budapesti Üllői úton álló Örökimádás templom is (befejezés éve 1908). 

Szentháromság, Düsseldorf, 1893

Németország nyugati rézsén az iparosodás, pont ugyanebben az időszakban, jelentős népességgyarapodást hozott. A példának kiválasztott Düsseldorf lakossága pl. 1880-1910 közt, harminc év alatt, 95 ezerről 360 ezerre, közel a négyszeresére nőtt. Az akkori szokások szerint az új lakónegyedek kiépítése együtt járt új katolikus és evangélikus templomok építésével, ezek nem kis része pedig neogót stílusban épült. Egyedül Düsseldorfban húsz neogót templom áll, a rajnai régió más városaiban pedig még több száz. 

Szent Miklós, Hardt, 1857

A neogót templomok egy része a fényes francia katedrálisokhoz, mások a XIII. század egyszerű gótikus falusi templomaihoz idomul, a tervező vagy az építtető ízlése szerint. 

Szent Miklós, Hardt, 1857

Ezeket az épületeket nem könnyű a valódi középkori templomoktól megkülönböztetni. Sok neogót templom első, de második ránézésre is simán származhatna a középkorból. A legtöbbször alapos megfigyeléssel találunk ezt-azt, pl. egymáshoz nem illő díszítéseket, amik árulkodóak, máskor egyszerűen csak az gyanús, miért van egy, a középkorban jelentéktelen településen egymástól negyedórás sétán belül három nagy gótikus templom. Az is jellemző, hogy a historizáló templomoknál egyáltalán nem figyeltek a középkorban azért irányadó keleti tájolásra, a templomok tengelye egyszerűen a környékbeli utcákhoz igazodik. 

Szent Adolf, Düsseldorf, 1903

A gótika a XII. századi Franciaországból ered. A ma egységesen így nevezett építészeti irányzatot sokáig inkább csak francia stílusnak nevezték. 1871, a Német Birodalom megalapítása után a német nemzeti törekvések ezért nagyobbrészt kritikusan fordultak a gótika és így a neogót építészet felé is. A neogót épületek nem tűntek el, de az érdeklődés inkább a gótikát megelőző és a német lélekhez, legalábbis az akkori felfogás szerint, közelebb álló román építészet felé fordult. Tömegesen kezdtek romanizáló, neorománnak nevezett templomokat építeni. 

Ez sem német specialitás, hiszen Budapest egyik legismertebb temploma, a Lehel téri, is neoromán, de az Üllői úton álló Szent Kereszt templom is ide sorolható. De a rajnai régióban ilyen templomok is százas nagyságrendben épültek az iparosodás évtizedeiben. 

Szent Kereszt, Düsseldorf, 1910

A neoromán templomoknál viszont sokkal szabadabban bántak az építészeti jellemzőkkel, mint a neogót épületeknél. A fenti képen látható evangélikus Szent Kereszt templomon világosan felismerjük a román stílus jellemzőit, de az építészetileg nem különösebben képzett olvasóknak is alighanem feltűnik a homlokzat óriási, inkább a korabeli pályaudvari homlokzatokra, mintsem az ennél lényegesen kisebb ablakokkal dolgozó középkori építészetre emlékeztető ablaka. 

Szent Lőrinc, Odenkirchen, 1891

A neoromán templomokra jellemző, hogy az építészek felhasználták a román stílus jellemzőit, de, a nyolc, kilencszáz évvel korábbi építtetőkhöz képest jóval feljettebb technikákkal egyrészt képesek voltak sokkal nagyobb ablakokat beépíteni, mint a román korban, másrészt törekedtek is a középkorinál lényegesen világosabb templombelsők kialakítására. A képen látható odenkircheni templomon már a fő- és mellékhajó ablakai is árulkodóak lehetnek, de különösen a kereszthajó (a kép jobb oldalán) ablakai ütnek el bármiféle középkori mintától. 

Szentlélek, Düsseldorf, 1913

A felhasznált építőanyagok, egymáshoz nem illő díszítések, és persze az ablakok mellett sokszor az aránytalanságok is árulkodóak. A képen látható evangélikus Szentlélek-templom nyugati (a képen bal oldali) tornyai is aránytalanul erősek, de különösen a szentély mellettiek (a kép jobb szélén) jóval szélesebbek, ám alacsonyabbak, mint amilyeneket a középkorba építettek. 

És persze csak ebben a cikkben van fotó 5 düsseldorfi templomról, amikbe nagyjából külön-külön befért volna a város teljes középkori lakossága, ma viszont egymáshoz képest legfeljebb negyedórányi járásra állnak. És csak ebben a városban áll még több, mint húsz historizáló templom. 

A historizmus templomainak bemutatásához egy hasonló blog évtizedeken át találna alapanyagot csak a nyugatnémet régióban. 

A speyeri dóm nyugati homlokzata, 1858. 

A historizmus egy különös alfaja középkori épületek átalakításához, bővítéséhez kötődik. Ezen a blogon is számtalan olyan templomot mutattam be, amelyeket a XIX. század közepétől kezdődő időszakban átalakítottak, kibővítettek, vagy éppen a háború pusztításai után helyreállítottak, a középkort utánzó formák felhasználásával. Egy látványos példa a speyeri dóm, amelynek a legtöbb turista által ismert nyugati része még kétszáz éves sincs. Maga a dóm a román kori építészet egyik kiemelkedő alkotása, a legtöbben mégis egy neoromán épületrésszel azonosítják. 

A világ minden bizonnyal legismertebb neogót templomát pedig elsőre talán eszüknkbe se jutna ebbe a kategóriába sorolni - mint az bizonyára sokan felismerték, a kölni dómról van szó. Pedig, mint az a blogon is olvasható, a szentély a középkorból, az épület nyugati fele viszont, a tornyokat is ideértve, a XIX. századból való. Igazából a magas, csipkés, gótikusnak tűnő tornyok szinte mind neogót eredetűek, a középkori gótkában csak néhány ilyen épült. 

Természetesen önmagában a historizmusról könyveket lehet írni, de egy rövid, emészhető terjedelmű, de a lényeget mégis átadó szezonzáró cikknek talán ez is megfelel.