A feljegyzések szerint a VIII. században több elzászi kolostort is megreformáltak, ezek egyikének apátja egy Maurus nevű szerzetes lett. A köznyelv a helyet róla nevezte el Maurus apátságának, Mauri Monasterium, németül Maursmünster. Ebből lett a francia Marmoutier név, ami Elzász Franciaországhoz csatolásával az időközben az apátság köré növő város neve is lett (nem ez az egyetlen hasonló eset, ld. például Münstereifel). 

A VIII. századi templom alapjai máig megtalálhatóak, azonban később, az érett román korban egy annál sokkal nagyobb templom épült. Ebből a román stílusú épületből mára a nyugati homlokzat maradt meg. Építészettörténészek, de a blog régi olvasói is bizonyára felismerik a Westwerket. Az érdekességét az adja, hogy mélyen a XII. században járunk, 1145 körül, amikorra ez a karoling építészeti hagyomány már szinte teljesen kikopott, itt mégis meghatározó építészeti elemként jelenik meg. A boltíves bejárat, egy nagyobb és két kisebb kapuval, szintén jellemző (ld. pl. Selestat).  

Elzászban a vörös köveken kicsit se lepődhetünk meg, ezek használata általános volt a középkorban a régióban. 

A templom többi része mintegy száz évvel később, 1225-től kezdődően, gótikus formában újult meg. Egy háromhajós bazilikát látunk, kereszthajóval. A mellékhajók alacsonyak, kis ablakokkal, elég sötétek is, a főhajó nagy ablakai viszont sok világosságot vezetnek az épületbe. A képen megfigyelhetjük a falat kívülről tartó támíveket is a főhajónál. 

A belső tér ugyanazt erősíti meg, amit kívülről is láthatunk, bazilika-forma, csúcsíves megoldásokkal, bordázott keresztboltozattal. 

A templom előtti tér neve, minő meglepetés, Templom tér volt. Utóbb átnevezték, a XX. századi francia történelem meghatározó alakjáról - de csak franciául. Németül maradt a régi név. 

Talán elsőre fel se tűnne, de a szentély külső falai viszonylag újak. Előbb az 1525-ös német parasztfelkelés idején töltötték ki az elnyomó egyházon a haragjukat a felkelés résztvevői, majd egy bő évszázaddal később, a harmincéves háború idején, a svéd seregek érezték fontosnak a katolikus létesítmény megrongálását. A XVIII. századra a szentély állapota tarthatatlanná vált, ezért azt lebontották, és 1769-ben, az előző, gótikussal megegyező formában újjáépítették. 

A román kori Westwerkkel már kevésbé lettek volna kíméletesek, ahelyett egy új, barokk homlokzatot terveztek. De aztán jött Napóleon, elfoglalta Elzászt, a kolostort feloszlatta. Rengeteg cikkben utaltam már a francia megszállás szerepére a templomok történetében, talán ez az egyetlen, ahol Napóleon (még ha akaratán kívül is) pozitív szerepben tűnik fel, neki köszönhető, hogy máig megmaradt a román kori épületrész. 

Ezután már pár állagmegőrző felújításon kívül nem nyúltak a templomhoz, így ma is a XVIII. századi végi állapotában csodálhatjuk meg.