Az Eifel-apátság
Az Eifel a rajnai középhegység-láncolat egyik legjelentősebb egysége. A Rajnától nyugatra, a Moseltől északra helyezkedik el, Belgiumba átnyúló részeit Ardenneknek nevezik. Jámbor Lajos uralkodása idején, 830 körül alapítottak itt egy apátságot, ami még a IX. században mindenféle előjogokat is kapott. Ezek jelentősen hozzájárultak a terület gazdasági fejlődéséhez a X-XI. századokban.
A másik jelentős esemény, hogy 844-ben a pápa két római vértanú szent, Crysanthus és Daria ereklyéit adományozta az apátságnak, melynek következtében az zarándokhellyé is vált. Az apátságot Eifel-apátságnak, németül Münstereifelnek nevezték el, és így hívják mind a mai napig.
A fellendülés nyomán már a XI. században lehetővé vált egy komolyabb bazilika megépítése. Ekkor még ide nem ért el az érett román stílus minden sajátossága, a templom a korai romanika jellegzetességeit mutatja. Egy háromhajós bazilikáról van szó, egy kereszthajóval. Az épület nem kelet-nyugati tájolású, még csak megközelítőleg sem. A kereszthajó pedig nem az apszis felőli oldalon, hanem az épület túlsó részén található.
Az Eifelből származó Wilhelm Heinrich Bönickhausen nem volt különösebben jelentős személyiség. A feljegyzések szerint fiatalon Franciaországba vándorolt ki a XVIII. század elején, és, mivel nagyon németes hangzású nevével a franciák nem boldogultak, felvette a hegység nevét is, ahonnét származott. A nevek írásmódját akkortájt még nem őrizték olyan szigorúan, mint manapság, a francia anyakönyvekben már két f-fel írják. Ezen a néven anyakönyvezték néhány generációval később a híres mérnököt is, akinek művei, elsősorban a híres párizsi torony kapcsán, milliók ismerték meg az Eifel nevet anélkül, hogy tudnák, ez egy nyugatnémet középhegység.
Ezáltal nem is nagyon beszélhetünk latin kereszt alaprajzról, mivel a kereszthajó majdnem teljesen az épület legvégére épült, csak a bejárati csarnok van rajta túl. A fő- és a kereszthajó találkozása fölé épült négyezeti torony négyzetes alaprajzú, a kornak megfelelően, és gyakorlatilag meghatározza az épület legvégét.
Az az építészeti megoldás, a Westwerkekre jellemző két lépcsőház-toronnyal szinte egy az egyben másolja a kölni Szent Pantaleon templom nyugati végét. A hasonlóság olyan mértékű, hogy, bár írásos feljegyzés ezt nem támasztja alá, enélkül is biztosak lehettünk benne, hogy a kölni példa vezérelte az eifeli építészt.
Az épületet a korszakban megszokott félköríves apszis zárja le. Láthatjuk azt is, hogy az apszis közvetlenül a főhajóhoz kapcsolódik, nem találunk a főhajón túlnyúló szentélyt, ami aztán pár évtizeddel később már magától értetődő lesz. Itt a szentély a főhajón belül helyezkedik el, az építészeti egység megbontása nélkül.
A belső térben is a korszak szokásos elrendezését látjuk, félköríves nyílások a főhajó és a mellékhajók közt. Az ismétlődő oszlopok közül minden második erősebb, láthatjuk, hogy ezek viselik a mennyezet súlyát is, a közbeesőkre pedig csak a fal nehezedik. Megfigyelhetjük az egyszerű, keresztboltozatos mennyezetet is.
Münstereifel a XV. század közepén városi rangot kapott. Egyházi jelentősége annyira nagy volt, hogy 1600 után Münstereifel vált a nyugatnémet ellenreformáció központjává, különböző szerzetesrendek települtek itt le. A szerzetesek egyben munkaerőt is vonzottak a városba, Münstereifelben kézművesek egész sora telepedett meg, a város fölé egy vár is épült.
A fellendülésnek a napóleoni háborúk vetettek véget. A francia hadsereg bevonulása után a szerzetesrendeket feloszlatták, nélkülük pedig a hegyek közé szorult kisváros lehetőségei jelentősen leromlottak. Münstereifel leépülésnek indult, ami a bazilika addig jó állapotban megőrzött épületét sem kímélte. 1872-ben az egyik torony le is dőlt.
A XIX. század végén alaposan feljújították az épületet. Az állagjavításon kívül pár kisebb változtatást is végrehajtottak. A főhajó abalakait a szentélynél kicserélték. Eredetileg végig ugyanolyan kis ablakok voltak, mint amilyeneket ma az épület első felében (a fenti képen a tőlünk távolabbi részen) látunk, ezeket a hátsó részen eltüntették, és oldalanként három nagyobb, dupla ablakot építettek be. A fenti képen a hátulról (a képen balról) első és második ablakpár közt láthatjuk is a befalazott egykori kis ablakot. A mellékhajókat is ekkor erősítették meg oldalról a képen is jól látható támpillérekkel - a XI. században ezt a technikát még nem ismerték.
A münstereifeli bazilika ezen átalakítások ellenére is lényegében máig őrzi a nagyjából ezer éves eredeti kiépítését. A megőrzésére is lesz lehetőség, hiszen a huszadik század elején a turizmus fellendülése, majd az elmúl években egy üzletközpont megjelenése biztosítja, hogy Münstereifel gazdaságilag képes legyen építészeti emlékeinek további gondozására.
