A schwarzachi apátság
Az apátságot valamikor a IX. században alapíthatták, ennél többet nem tudunk. Ma kb. félúton fekszik Karlsruhe és Strasbourg közt, két kilométerre a Rajnától - mindazonáltal Karlsruhe városa több száz évvel fiatalabb az apátságnál.
Az apátsági templomot mindig újra meg újraépítették a középkorban, mígnem az 1220-as években felépült a ma is látható templom. Látható, hogy a Rajna felső folyása mentén megszokott rózsaszín köveket vegyesen használták a téglákkal. Ez az egyetlen téglából épült középkori templom a folyó felső része mentén. Hogy miért nem kövekből építették az egészet, ma már nem tudható.
Az építési forma pedig, háromhajós bazilika kereszthajóval, latin kereszt alaprajzzal, aligha lephet meg bárkit a korszak ismeretében.
A mellékhajók végén is látunk egy-egy félköríves apszist, sőt, még a kereszthajóhoz is kapcsolódik egy-egy. A kereszthajók apszisai nem példátlanok, de nem is tipikusak, minden más viszont teljesen illik az érett román korhoz. A négyezeti torony, ahogy azt fel is ismerhetjük, valamivel később, a korai gótikus korban épült - a templomnak eredetileg nem volt tornya.
A mellékhajókat a barokk korban kiszélesítették, barokk formában. A XX. századi felújítás során, ahogy azt sok más templomnál is láttuk Németországban, a barokk elemeket eltávolították. Ennek keretében a mellékhajókat teljesen lebontották, és az eredeti, román kori formájukban és méretükben építették újjá.
A belső tér is a román kort tükrözi, kimondottan díszes oszlopfőkkel. A templomnak mindig is lapos fa mennyezete volt.
Gerd Eichmann, CC BY-SA 4.0, via Wikimedia Commons
Ahogy az a fenti képeken látható is, ottjártamkor a nyugati homlokzatot éppen felújították, így arról itt egy más forrásból származó kép. Az apátságot a napóleoni megszállás idején feloszlatták, a templom ma a község plébániatemploma.