A wormsi Szent Magnus templom

Worms városa az érett középkorban fontos központ, és, a kor körülményeihez képest, virágzó város volt. Ezért is épülhetett ebben a korban ott annyi templom, amelyek közül többet itt a blogon is bemutattam. Közülük a legkisebb és az egyik legrégebbi a Szent Magnus. 

worms_magnus_west.jpg

Építéstörténetéről keveset tudunk, feljegyzések róla nem maradtak fenn. Az ásatások (a XIX. századi felújítás, majd a második világháború bombázásai adtak ezekre alkalmat) a templom egy részének alapjaiban a karoling korból származó köveket találtak. Szent Magnus védőszentként választása is frank kori, feltehetőleg IX. századi alapítást sejtet. 

worms_magnus_schiff.jpg

Az építési mód és a felhasznált anyagok alapján azt biztosnak mondhatjuk, hogy a mai főhajó, akkor még a megéllkhajók nélkül, tehát egyszerű, egyterű templomként, a XI. században épült. Az építésben szabad szemmel is felfedezhetünk hibákat, leginkább a szimmetria hiánya szembetűnő, úgy tűnik, oda rakták az ajtót és az ablakokat, ahová éppen eszükbe jutott. 

worms_magnus_andreas.jpg

A háttérben a Szent András

A Szent Magnus a wormsi városfal mellett, két másik, fontosabb, egyházilag előkelőbb templom közt helyezkedik el, az egyszerű polgárság temploma volt, és ez látszik is rajta. Kb. száz métere északra helyezkedik el a Szent András apátsági templomtól. A Szent Magnust a XIV. században bővítették ki, amikor már kicsi volt az ide látogatók számára. A gótikus korban épült mellékhajók is igen egyszerű kivitelűek lettek, a gótikus jellegből szinte semmit nem ismerünk fel. 

worms_magnus_dom.jpg

A háttérben a dóm

Jó kétszáz méterre délre a wormsi dómtól, a középkor egyik legnagyszerűbb rajnai építményétől, sok forrás ide nem jutott. Talán emiatt, talán másért, a Szent Magnus szinte az első órában került Luther Márton követőinek kezére, a feljegyzések szerint itt már Luther tanításai szerint prédikáltak még azelőtt, hogy a reformátor megjelent volna az 1521-ben a városban tartott birodalmi gyűlés előtt. 

A XVII. század végén a bevonuló francia hadsereg pusztításait már a helyi, addigra a középkorinál rosszabb helyzetű polgárság, annak is az evengélikus része, nem tudta helyreállítani, így sokáig tető és berendezés nélkül árválkodott az épület. 1756-ban barokk formában helyreállították. 

Tán ma is egy barokk templom tárulna itt a szemeink elé, ha nem jött volna közbe a második világháború, a Magnus-templom épületében és jelentős károkat okozva. A háború után a templomot is újjáépítették, mégpedig a román kori állapotot tekintve mintának, középkori rajzok felhasználásával. 

worms_magnus_fassade.jpg

A templomot mind a mai napi az evangélikus egyház használja. 

Címkék: német román worms