A Vendel-bazilika

Szent Vendelin, rövidített formában Vendel, a VII. század elején a Saar folyó környékén végzett hittérítő tevékenységet. Életéhez számos legenda kapcsolódik, de azt, hogy tényleg létezett és errefelé működött, nem lehet kétségbe vonni. 

wendel1.jpg

Halála után egy addig jelentéktelen faluban temették el, viszont hamarosan járni kezdtek az emberek a szentéletű Vendel sírjához. Valamikor a XI-XII. század folyamán a falut róla nevezték el, és máig St. Wendelnek hívják. Több templom is épült Vendel tiszteletére, a mait (az előzőnek, és valószínűleg az azt megelőzőnek a helyén) 1332-ben kezdték építeni.

wendel2.jpg

Keletről nyugatra haladtak, a szentély 1360-ra lett kész. Az épület az érett gótika jegyeit mutatja, a környéken a XIV. században jellemzően még ennél visszafogottabban, konzervatívabban építkeztek. 

wendel3.jpg

A háromhajós ház viszont több, mint száz évig épült és csak 1460-ra készült el. Mondhatni addigra már teljesen illett a korhoz. 

wendel4.jpg

Az épület nem bazilika-formájú, a három hajó egyforma magas. A főhajó csak annyival magasabb, amennyivel a boltozata magasabb. Mivel jóval szélesebb a mellékhajóknál, a boltozat valamivel magasabb is. 

wendel5.jpg

Egyébként egy tipikus templombelsőt látunk az érett gótika korából, már hálózatosan bordázott mennyezettel. A nagy ablakok és a fehérre meszelt falak világos belső teret eredményeznek. 

wendel6.jpg

A nyugati homlokzat még a hajó befejezése előtt, valamikor a XV. század első éveiben felépült. Az építészeti forma igazából kétszáz évvel korábbra, de még a konkrét elemek is inkább a korai gótikába illenének - és mindezt párhuzamosan egy, a korban mondernnek számító gótikus hosszház felépítésével. A középső torony ma látható hagymakupolája természetesen jóval későbbi, a barokk korban készült. 

Szent Vendelin sírja máig a templomban található, bár a zarándoklatok azért ma már nem mozgatnak meg akkora tömegeket, mint ezer évvel ezelőtt.