Középkori építészeti emlékek a rajnai régióból

Középkor a Rajna mentén

A bonni apátság

A frank egyházban, az első évezred második felében, nagy tisztelete volt a thébai légiónak. Ahhoz képest, hogy a mai történészek szerint ez a légió nem is létezett, főként jelentős volt a tiszteletük. Egészen röviden: a legenda szerint egy római légióról van szó, hatezer, egyiptomi származású katonával (a nevüket az egyiptomi Théba városáról kapták), akik keresztények lettek, és emiatt kivégezték őket, egyeseket közülük Bonnban. A történet a III. század végére datálódik.

Bár a thébai légió, és az évszázadokkal később nevükön is nevezett Cassius és Florentius vértanúk létezése erősen kérdéses, az tény, hogy Bonn központjában találtak a régészek 3 római szarkofágot, a jelzett korból. A hagyomány szerint ez a két említett katona, és egy harmadik, ismeretlen nevű társuk sírja. Később egy kisebb templomot is emeltek a sír fölé.

bonn_nordseite.jpg

Tovább olvasom

A rodenkircheni Régi Szent Maternus templom

Hogy ki és mikor alapította a kölni püspökséget, az a történelem homályába vész. Hogy a IV. század fordulóján már létezett, azt tudjuk, ebben az időben egy Maternus nevű ember volt itt a püspök (Köln első püspöke, akinek tudunk a létezéséről). Maternus 328 körül halt meg. Mivel korábban Trier püspöke is volt, ott is temették el, de Kölntől délre is emeltek az emlékére egy templomot, amit Gyásztemplomnak (németül Ruwenkirch) neveztek. Ebből ered a mai településnév: Rodenkirchen. A települést 1975-ben Kölnhöz csatolták.

rodenkirchen_ostseite.jpg

Tovább olvasom

A liège-i Szent Dénes káptalan

A mai Liège, latin nevén Leodicum, fontos egyházi központ volt a frank korszakban, szentéletű püspökeiről, Lambertől és Hubertusról már ezen a blogon is megemlékeztem, mivel a Rajna-vidéken több templomot is a tiszteletükre szenteltek. A X. században a város papságát papi közösségekbe, úgynevezett káptalanokba szervezték. A káptalan nem volt olyan szoros közösség, mint egy szerzetesrend, a tagjai nem is tettek szerzetesi fogadalmakat, ezek egyszerű papokból álló közösségek voltak. A városban hét káptalan alakult, és mindegyik közösség templomot is építtetett magának.

luettich_denis_nordseite.jpg

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása