A régi időkben sok város szerveződött a folyók mellé. Autópályák hiányában sokszor a folyók jelentették a legfőbb közlekedési útvonalakat, hegyvidéki területeken pedig a folyóvölgyek sokkal élhetőbbek voltak, mint a környékbeli hegyek. Komoly központok alakulhattak ki nagy folyók összefolyásánál. A Rajna mellékfolyói közül a Mosel torkolatánál fekvő Koblenzről már több szó is esett itt a blogban. Kissé feljebb, a Majna torkolatával szemben fekszik Mainz. Manapság nem számít igazán nagy városnak (200 ezer lakos), ellenben igen ősi település, a jégkorszak végéről származó emlékeket is találtak itt régészek. A város folyamatosan a kelták óta lakott, azaz nagyjából két és félezer éve. Neve is a kelta Magont isten nevéből ered, sokszoros alakváltozáson keresztül.
A kora középkori időszakból elég hiányosak a források, mindenesetre úgy tűnik, a IV. században már működött itt keresztény közösség, és székesegyházuk is volt (székesegyháznak a püspöki templomokat nevezik, mivel a korai középkorban csak a püspökök ültek a szentmiséken, az alacsonyabb beosztású papok álltak).

A Willigis-féle dóm (Forrás: 1000 éves a mainzi dóm)