Az eetheni református templom
A Rajna hollandiai szakaszán, a folyó mellékágai között található Eethen középkori történelme jórészt ismeretlen, leginkább azért, mert az akkor talán egy-kétszáz fős faluban nemigen történt semmi.
A XII. században épített a falu egy kis templomot, a kornak megfelelő stílusban. Ennek hajója a mai templom középső része. Ez a templom tufából, tehát kőből épült, tornya nem volt, a szentélyét később lebontották.
Hollandia jelentős részéhez hasonlóan Eethen is a tengerszint alatt fekszik. Bár a tengerparttól légvonalban jó hetven kilométerre van, az 1421-es nagy viharos árvíz során egészen idáig kiöntött a tenger, Eethen is víz alá került. A folyók mai folyása is részben ennek az árvíznek a nyomán alakult ki.
Az árvizet követő években a templomot nyugat felé egy egységgel kibővítették, és egy tornyot is építettek. Ebben az építési szakaszban már téglát használtak, így első ránézésre, már a fal színből látszik a XV. század első felében épített rész (az első kép jobb, a második kép bal oldalán).
A XV. század második felében lebontották a román kori szentélyt, és egy új, gótikusat építettek a helyére. Sok templomnál láttunk hasonlót. Az ilyen átépítések nagy részéhez hasonlóan a szentély itt is jóval magasabb a hajónál. 5/8-os gótikus szentély, nagyobb ablakokkal, külső támpillérekkel.
A szentély építésénél felváltva raktak téglát és követ, így ez csíkos lett.
A falu, és vele a templom, az újkorban református lett, 1569 óta használja a református egyház az épületet.
Rijksdienst voor het Cultureel Erfgoed, CC BY-SA 4.0, via Wikimedia Commons
A templombelső, modern berendezéssel ugyan, de megfelel egy román kori falusi templom képének, amibe mintegy belevilágítanak a szentély nagy ablakai.
Rijksdienst voor het Cultureel Erfgoed, CC BY-SA 4.0, via Wikimedia Commons
A templomot a második világháborúban jelentős károk érték. Az 1950-es években újjáépítették, ahogy látjuk, még a részletekre is ügyelve. Sőt, nem a közvetlenül a háborút megelőző állapotot állították helyre, hanem a román ill. gótikus korit, ez talán a hajó ablakainál a leglátványosabb. Az újjáépítés óta ismét református templomként működik.