A lengsdorfi Szent Péter templom

Lengsdorf pár kilométerre Bonntól keletre található, már az első évezred végén lakott volt, lakosai főleg borászatból éltek. 1969-ben a falut Bonnhoz csatolták. 

lengsdorf1.jpg

A kutatások szerint a falu közepén egy dombon az első évezred végefelé épülhetett az első templom. A ma is látható épületrészek közül a szentély és az apszis (a fenti kép jobb oldalán) a legrégebbiek, az 1220-as években épültek. 

lengsdorf2.jpg

Nem sokkal utánuk, még a XIII. szzáadban épült meg a román kori főhajó és a déli mellékhajó. Az északi oldalra nem épült mellékhajó, a templom évszázadokon át egy féloldalas, kéthajós bazilika volt. 

lengsdorf3.jpg

1894-ben kibővítették a templomot egy északi mellékhajó megépítésével. Ez stílusában azonos a középkori déli mellékhajóval, megjelenésben alig van különbség.

lengsdorf4.jpg

Az 1930-as években építettek a templomnak egy új nyugati homlokzatot, egyfajta modern neoromán stílusban. Az eredeti torony a második világháborúban komoly károkat szenvedett, azt nem építették újjá, hanem az 1950-es években építettek egy újat, így alakult ki a templom mai formája. 

lengsdorf5.jpg

Címkék: német bonn román