A herentalsi Szent Waldetrudis templom

Talán az első szent a blog történetében, akinek első nekifutásra le se tudtam írni a nevét. A hölgy a VII. században élt, a frank királyi családból származott, és úgy nagyjából minden családtagját szentté avatták. Bár a mal Belgium területén élt, ez az ország az ő idejében még nem létezett, és Herentals Belgiumnak egy egészen másik régiójában található, szóval nem teljesen érthető, miért éppen őt választották védőszentül. 

herentals1.jpg

A templom építésének első fázisa a XIV. századra esik. Az ún. brabanti gótika jellemzőit figyelhetjük meg: klasszikus bazilika-forma, kereszthajóval - másutt ez a forma ekkor már meghaladottnak számított. A négyezeti torony (az épület egyetlen tornya) száz évvel korábbi jellemzőket mutat, bár azért egyértelműen gótikus. 

Feltűnő az alacsony kereszthajó: nem a főhajó, hanem a mellékhajók magasságához igazodik. Igaz, a mai főhajó még nem állt, amikor a kereszthajók épültek. 

herentals2.jpg

A szentély a XV. század első felében épült, szintén a brabanti gótika jegyében. Megfigyelhetjük a gazdag díszítéseket, a korlátszerű elemeket a hajók oldalának tetején, ill. a főhajó oldalában a kis díszítő oszlopokat is. 

herentals3.jpg

A szentély lezárása eredetileg nem ilyen kialakítású volt, de az a XVI. században leomlott, és utána egyszerűen befalazták. 

herentals4.jpg

A fő- és mellékhajók a XV. század második felében épültek meg. Amit láthatjuk, stílusában igazodik a néhány évtizeddel korábbi szentélyhez, de annál egyszerűbb kialakítású, a díszítő elemek teljesen hiányoznak. 

herentals5.jpg

A nyugati homlokzat nagy gótikus ablakát a XVII. században, az orgona beépítésekor, befalazták. Csak a második világháború után, 1966-ban állították helyre, a ma látható neogót ablak tehát még havan éves sincs, amikor ezeket a sorokat írom. 

Németországgal ellentétben Hollandiában és Belgiumban a templomok napközben általában zárva vannak. Ide sem jutottam be. A belső térről igazán jó felvételeket még az interneten sem találtam. Úgy látszik, mások se jutottak be. 

herentals6.jpg

A templomot ma is a katolikus egyház használja.