Limburg egy viszonylag ismert város a Lahn folyó mentén, híres székesegyháza az autópályáról is látható, ha valaki Köln felé utazik. De most nem erről írok, hanem egy azonos nevű kolostorról, ami az említett várostól kb. százhúsz kilométerre délre fekszik, a Rajna bal oldalán, Bad Dürkheim közelében. 

Ezen a helyen, egy hegy tetején, a IX. században épült egy vár, amiről ezen kívül nagyjából semmit nem tudunk. Még azt sem, hogy a kolostor építésekor, pár évvel az ezredforduló után, a vár még használatban volt-e. 

Azt viszont igen, hogy a XI. század elején itt egy, a kor viszonyaihoz képest hatalmas bazilika épült, természetesen román stílusban. Hogy az arányokat érzékeltessük: a speyeri dóm, amit pár évvel később kezdtek építeni, a világ legnagyobb templomának szánva, ugyan jóval hosszabb, de majdnem pontosan ugyanolyan széles, mint a Limburg-kolostor: 38 méter. A kolostor "csak" 73 méter hosszú, ami ezer évvel ezelőtt meglehetősen impozánsnak számított, főleg egy hegy tetején, de a 134 méteres speyeri dómtól jelentősen elmarad. 

Egy háromhajós bazilikát építettek, kereszthajóval, latin kereszt alaprajzzal. A szentély nem félköríves lezárású, hanem egy függőleges fal zárja le, de mindkét mellékhajó végén találunk egy-egy félköríves apszist. A templom tájolása a hegyoldalhoz, és valószínűleg a korábbi vár falaihoz igazodik, nagyjából északkeleti tájolású. 

Limburg a Száli-ház temploma is lett, ami különleges jelentőséget adott neki a XI.-XII. századokban, amikor ez a család adott több német-római császárt (a speyeri dómot is ők építtették egyébként). 

Az építésekor legalábbis a korhoz képest gazdagon díszített templomot 1042-ben szentelték fel. Az épület eredeti formáját illetően sok a bizonytalanság. Egyetlen középkori ábrázolás sem maradt fel róla. Az alaprajzát ismerjük, hiszen a külső falai mind állnak, sok helyen nagyjából az eredeti magasságig. Az ásatások során talált nyomok megmutatják, hogy ott, ahol ma a fákat látjuk, állt eredetileg a főhajót a mellékhajóktók elválasztó oszlopsor - a főhajó így, a XI. század viszonyaihoz képest, extrém széles volt. Minden bizonnyal lapos famennyezete lehetett. 

A nyugati (pontosabban délnyugati) kiépítés a leginkább kérdéses. Abból maradt fenn a legkevesebb, és eleve ott több volt a variációs lehetőség is. Azt látjuk, hogy az egyik sarokban állt egy torony, minden bizonnyal a másikban is, de ezzel nagyjából el is fogy a tudományunk. 

Altera levatur, CC BY-SA 4.0, via Wikimedia Commons

A fenti, száz évvel ezelőtti ábrázolásról biztosan kijelenthetjük, hogy a templom a középkorban vagy így nézett ki, vagy nem. A fő szerkezet biztos, hogy ez volt (hiszen a nagyját láthatjuk ma is), a nyugati (a kép bal oldalán ábrázolt) homlokzat lehetett ilyen, vagy egészen más is. A négyezeti torony rajza is más, hasonló templomokat (pl. Speyer) másol, semmi nem támasztja alá, hogy itt is ilyen lehetett. 

A XIII. században a Száli-ház kihalása után a Leiningenek vették birtokba a hegyet és a kolostort is. A következő századokban a grófok komolyabb háborúkat vívtak, amik a kolostor állagára is kihatással voltak, a károk helyreállítására a birtokos nem volt képes. Amit kijavítottak, ott helyenként gótikus elemeket is alkalmaztak, de az épület egészének állaga folyamatosan romlott. 

A kolostornak sem egyházi, sem politikai jelentősége nem volt már. A kései középkorban a Leiningenek pozíciója meg sem közelítette a XI. századi száliakét, a szerzetesek száma is visszaesett, tíz fő körül mozgott. A hegyen, minden nagyobb várostól távol, templombajáró hívekre sem lehetett számítani, pláne nem annyira, ami egy ekkora épületet igazolt volna. 

A XVI. században már csak a szentélyt használták. Az 1540-es években a szentélyt egy fallal elválasztották az épület addigra erősen leromlott állapotú többi részéről. Bár felismerjük a gótikus elemeket, azért leginkább azt látjuk, hogy ez egy kényszermegoldás volt, aminek olcsón ki kellett jönnie. 

A reformáció folyamán 1556-ban a helyi herceg betiltotta a katolikus istentisztelteket, a megmaradt szerzeteseket pedig a kolostor elhagyására kötelezték. Ettől kezdve a teljesen használaton kívüli épület további romlását semmi nem akadályozta meg. Az, hogy még egyáltalán áll belőle valami, nemutolsósorban a helyének köszönhető: nem volt egyszerű innen a köveket házépítéshez elhordani. 

De legalább az üresen álló épületért harcok se folytak. Így, különös módon, a kolostor feladása óta eltelt mintegy négy és fél évszázad alatt kevesebb kár érte a templomot, mint az azt megelőző századokban, amikor még használatban volt. 

A rom 1843 óta Bad Dürkheim város tulajdona. A XX. században többször végeztek rajta állagmegóvó beavatkozásokat, és gondozzák is.