A Ruhr folyó mentén fekvő Werden már a kora középkortól lakott volt, a XIV. században városi rangot is kapott. Plébániatemplomát a X. század utolsó éveiben kezdték el építeni, a kornak megfelelően korai román stílusban. 

Eredetileg egy egyszerű, egyterű épület volt, a nyugati végében egy igen hangsúlyos toronnyal. 

A szentély sarkaihoz, ahogy az szokás volt, két kisebb torony épült. 

Frank Vincentz [GFDL oder CC BY-SA 3.0], von Wikimedia Commons

1100 körül az épületet háromhajós bazilikává bővítették. A főhajó és a mellékhajók közé boltíves nyílások kerültek, méghozzá a Rajna-vidéken szokásos módon: minden második oszlop vastag, lényegében a fal eleme, míg a köztesek vékonyak, és kisebb terhet is hordoznak. 

Ezzel tulajdonképpen ki is alakult a templom mai formája. A napóleoni háborúkig változatlanul használták, ezután istálló lett belőle, majd a huszadik század közepéig lakóházként funkcionált. Bár Werdent 1929-ben Essenhez csatolták, és az iparváros a második világháborúban jelentős károkat szenvedett, a Lucius-templom sérülés nélkül vészelte át a történelem viharait. 

1957 után az időközben felhúzott belső válaszfalakat lebontották és helyreállították a XII. században, a mellékhajók felépítése után kialakult állapotot. Az épületet 1965-ben vette ismét használatba a katolikus egyház, azóta plébániatemplomként használják - ez Németország legöregebb plébániatemploma.