Roermond (ejtsd Rurmond) városa Németország nyugati részén feküdt, a Rur (holland helyesírással Roer, nem összetévesztendő a Rajna másik oldalán található Ruhr folyóval) folyó mentén, innét ered a neve is. Első jelentős történelmi említése 1213-ból való, és nem túl dicsőséges: IV. Ottó császár ekkor ugyanis földig romboltatta az egész várost.

Roermond egyébként 1543-ban került spanyol kézre, hogy aztán a következő bő három évszázadban az önálló városállami lét mellett hol Hollandiához, hol Belgiumhoz, hol Németországhoz tartozzék, sőt, még olyan is volt, amikor a város a közelinek nem feltétlenül nevezhető Ausztria része volt. 1866 óta stabilan holland.

De térjünk vissza a XIII. századba! A város a pusztítás után újjáépítették. A korszellemnek megfelelően egy egyházi létesítmény, mégpedig egy ciszterci női apátság kapta a legnagyobb figyelmet. Bár ekkor Franciaországban vagy Angliában már néhány évtizede hódított a gótika, a németek konzervatív módon építkeztek, szinte teljes egészében a román stílushoz ragaszkodva.

A főhajó és a kereszthajó 1220-40 környékén épülhetett. A kettő találkozásánál jó német szokás szerint emeltek egy tornyot, azonban annak kialakítása szinte teljes egészében az aacheni dóm oktogonjának másolata.

A keleti oldalon kialakított tripla-apszisú szentély, a sarkokra épített kis tornyokkal a nem sokkal korábban épült kölni Szent Apostolok, ill. a speyeri dóm hasonló megoldásának másolata, azonban azokhoz képest kevésbé mívesen megépítve.

A főépület elkészülte után az 1250-es években épült meg a nyugati szárny. Ez nem egy klasszikus Westwerk volt, de a Karoling hagyományból megmaradt az erős, masszív középső rész, körülbelül úgy, ahogy a képen is látható - a két magas harangtorony ekkor még nem állt.

A templomot Szűz mária tiszteletére szentelték fel, németül Unsere Liebe Frau Kirche (mára Liebfrauenkirchére rövidült), hollandul Onze Lieve Vrouwe Kerk (kiejtve még kisebb a különbség, mint írásban), de gyakran nevezik egyszerűen székesegyháznak (Münsterkirche ill. Munsterkerk).

A templom a XIX. század közepén. Forrás: Wikipedia

A XVIII. században a belső teret barrokosra átalakították, a nyugati rész fölé pedig egy barokk, négyzet alaprajzú tornyot emeltek.

A XIX. század második felétől nagy divatja lett a régióban a barokkosított épületek visszaalakításának. Roermondban az elsők között vágtak ebbe bele, a helyi születésű építész, Pierre Cuypers vezetésével. Lehet, hogy jobb lett volna még egy kicsit várni, Cuypers ugyanis nem ismerte megfelelően sem a templom korábbi állapotait, sem a román stílust általánosságban.

A szentély feletti két kis torony átalakítása még nagyjából rendben van, bár valószínűleg azok eredendően nem voltak olyan magasak, mint amilyenre Cuypers építette őket (és egyáltalán nem biztos, hogy nem a kiindulási állapotnak megfelelő nyolcszögletű alaprajzuk az eredeti).

A barokk harangtorony elbontása korrekt. A két új harangtorony felépítése viszont meglehetősen barbár cselekedet volt. Előszöris nagyon valószínű, hogy ennek a templomnak korábban sosem voltak a nyugati oldalon tornyai. De ha már az építész úgy döntött, hogy az 1870-es években mégiscsak kitalál két tornyot ide, akkor is használhatott volna korhű megoldásokat.

Előszöris a tornyok elhelyezkedése, a nyugati homlokzathoz képest hátrébb húzása a Westwerkekre emlékeztet, csakhogy a Westwerkben a két oldalsó torony nem lehet kétszer magasabb a középső résznél, és nem lehet ilyen erős, széles sem. Így az egész nem csak nem korhű, de már-már groteszk megjelenést ad a nyugati oldalnak.

Továbbá a romanika egy sajátsága az ikerablak, amit szinte minden, ebben a blogban korábban bemutatott épület tornyain megfigyelhetünk, a Cuypers által ezekre a tornyokra álmodott tripla ablak viszont teljesen stílusidegen, az ember előbb érzi, hogy valami nem stimmel, és csak utána jön rá, hogy mi is az.

Cuypers a templom belső terét neogótikusra alakította át, ezt aztán a XX. században teljesen szétszedték, és a román stílusra emlékeztető módon építették újjá. A belső tér kialakítása eléggé esetleges lett, de legalább nem olyan abszurd, mint a külső részek XIX. századi átépítése.

A roermondi székesegyház ékes példája annak, hogy hogyan ne nyúljunk hozzá egy történelmi épülethez.