Pingsheim egy kis falu Köln és Aachen közt, a középkorban 2-300 lakosa lehetett. Szent Márton tiszteletére szentelt temploma jelenlegi formájában valamikor az első ezredforduló tájékán épülhetett, egyszerű román stílusban - erről ennél többet nem tudunk. 

A templom első írásos említése Heribert, kölni érsek egy 1022-es keltezésű iratából való. A dolog értékét némileg csorbítja, hogy Heribert 1021-ben meghalt, no, de ilyen apróságokon ne akadjunk fenn, a lényeg, hogy a templom ezer éve már biztosan megvolt. 

Az építészeti stílusjegyeket vizsgálva nincs okunk azt hinni, hogy a torony és a főhajó a jelzett dátum után épültek volna. A belső tér is (a jobb oldali mellékhajót most ne tessék nézni) is nagyjából ennek felel meg (az orgonát tartó karzat a fejünk felett biztosan jóval későbbi).

Mivel Pingsheim eléggé a semmi közepén feküdt, és semmiféle jelentősége nem volt soha, a templom is különösebb beavatkozások nélkül fennmaradt a huszadik század elejéig. 

Addigra viszont eléggé leromlott az állapota, a növekvő lakosság számára már egy kicsit kicsinek is bizonyult, így igény keletkezett a lebontására. Ezt sikerült szemfülesen megakadályozni azzal, hogy 1913-ban műemléki védelem alá helyezték az épületet. 

A műemlékvédelem azonban akkoriban kicsit mást jelentett, mint manapság. A védettség megóvta az épületet a lebontástól, attól viszont nem, hogy a déli falát megbontva egy modern mellékhajóval bővítsék ki. Így aztán nem csak a mellékhajó, de a fenti kép jobb oldalán látható boltíves oszlopsor is a XX. század elejéről származik.

Ez az odatoldott, igazából semmilyen építészeti korhoz nem kötődő mellékhajó jelentősen eltorzította a templom román kori jellegét. Na, de legalább még megvan. Az is valami.