A mittelheimi Szent Egyed templom

Hogy kinek jutott eszébe a latin Aegidiust úgy fordítani amagyarra, mintha étkezésre szólítaná fel a hallgatóságot, nem tudom, mindenesetre a nevezett szent a VII-VIII. századokban élt, életét inkább legendákból, mintsem történetileg hiteles feljegyzésekből ismerjük, így azt most nem elemezném alaposabban. A lényeg, hogy egy időben Európa különböző országaiban rengeteg templomot emeltek a tiszteletére, köztük mai cikkünk tárgyát is.

mittelheim_west.jpg

Mittelheim közvetlenül a Rajna mentén található, valamivel Wiesbaden alatt, maga a templom kb. ötven méterre áll a folyótól, hajszálpontosan az északi szélesség 50. fokán. 

Ezen a helyen már az Ottó császárok korában, a X. században állt egy kápolna, annak helyére épült a ma is látható templom az 1120-as években. 

mittelheim_bailika.jpg

Építéstörténete meglehetősen egyszerű: 1131-ben felszentelték, és azóta is pont ugyanúgy áll. A templomon azonnal felismerjük a korai román stílus gyakorlatilag valamennyi jellegzetességét. Látványos a bazilika-forma a kereszthajóval (latin kereszt alaprajz), az épület méreteihez képest kimondottan vastag és tömör falak. 

Felismerhetjük, hogy a nyugati (a fenti képeken hozzánk közelebbi) homlokzaton nincs torony, ez majd később terjed csak el, látunk ellenben egy tornyot a négyezet, azaz a fő- és a kereszthajó találkozása felett. 

mittelheim_chor.jpg

A tornyon jól láthatóak a román korra jellemző boltíves dupla ablakok, ahogy a félköríves lezárású apszis is könnyen felismerhető. A templom egyébként nem pont kelet-nyugati tájolású, hanem a főhajó hossztengelye a Rajnával párhuzamos, így a szentély kelet helyett kissé kelet-északkelet felé néz. 

mittelheim_innenraum.jpg

A belső tér is szinte egy tankönyvből lép elénk, boltíves, alacsony oszlopsor, viszonylag kis ablakok, és láthatjuk a főhajót a szentélytől elválasztó boltíves "kapu"-t is. A templom tehát szépen mutatja be számunkra a román kori építészet csodáját, és mindezt már lassan kilencszáz éve, alapvetően változatlan formában. mittelheim_trauben.jpg

Címkék: német román