Középkori építészeti emlékek a rajnai régióból

Középkor a Rajna mentén

A schwarzrheindorfi dupla templom

Schwarzrheindorf közvetlenül a Rajna mentén fekszik, nagyjából Bonnal szemben - legalábbis ott volt pár évszázadon át. Persze nem a falu ment arrébb, hanem először Beuelhez csatolták, majd Beuelt 1969-ben az akkori nyugatnémet fővároshoz, így mai helyszínünk lassan ötven éve maga is Bonn része. 

schwarzrheindord_nord.jpg

Tovább olvasom

A kölni Szent András templom

A Szent András apostol tiszteletére épített templomot egészen biztosan látta minden Kölnbe látogató turista, ám döntő többségük talán észre se vette, de legalábbis pillanatokon belül el is feledkezett róla. Az épület ugyanis nagyjából százötven méterre található a híres dómtól, a dóm előtt fényképezkedő turisták számára gyakorlatilag elkerülhetetlen látványként. 

andreas_dom.jpg

A Szent András a dóm elől fényképezve

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása