Középkori építészeti emlékek a rajnai régióból

Középkor a Rajna mentén

A wörrstadti Szent Lőrinc templom

Wörrstadt városa a Rajna középső folyásának közelében, Mainztól mindegy húsz kilométerre fekszik. A város a VIII., században már biztosan lakott volt, a kutatások alapján azonban ennél sokkal előbb, már a római időkben is létezett a település. 

woerrsadt_turm.jpg

Tovább olvasom

A rouffachi plébániatemplom

Egyes kutatások szerint Rouffach már a római korban is létezett, a hetedik századból pedig okiratok tanúsítják, hogy a király egy püspöknek adományozta a települést. Ma is látható, Mária mennybevételének tiszteletére szentelt templomát a XI. század második felében kezdték építeni, a kornak megfelelően román stílusban.

rouffach_sued.jpg

Tovább olvasom

A mehri Szent Márton templom

Mehr a VIII. században jött létre, de ezen kívül nem sokat tudunk a település történelméről. Manapság jó ötszáz lakosa van, és a kutatások alapján soha nem is volt ennél több, sőt. Bizonyára volt temploma a középkorban, de erről semmit nem tudunk. Mindenesetre Szent Márton védőszentként való szereplése arra utal, hogy a frank kor, azaz legkésőbb a IX. század óta jelen volt az egyház a faluban - Márton abban az időben lett szinte minden templom védőszentje, míg később kiment a divatból.

1290-ből származik a legkorábbi írásos emlék egy templom létéről a faluban. Ez minden bizonnyal egy kisebb, egyterű, román stílusú épület lehetett, amely ugyanott állt, mint a mostani templom. 

mehr_turm.jpg

Tovább olvasom

A wormsi Mária-templom

A száli majd a Stauf-császárok uralma alatt, a XI - XIII. században a Rajna mentén fekvő Worms városa a legfontosabb és leghatalmasabb német városok közé emelkedett. Építészeti oldalról ennek legfontosabb emléke a császári dómok közé tartozó székesegyház, de több más templom is épült ebben a korszakban, amelyek máig fennmaradtak. 

worms_liebfrauen_wein.jpg

Tovább olvasom
Címkék: német worms gótika
süti beállítások módosítása