Az unkeli Szent Pantaleon templom

Ez az a templom, amit mindenki látott már, és senki sem ismeri. Unkel, ma ötezer lakosú kisváros, a középkorban inkább csak falu, a Rajna jobb partján fekszik, mintegy húsz kilométerrel Bonn felett. Templomát a folyópartra építették. Mivel a túloldalon egymás mellett-felett fut el az autópálya és a Köln - Bonn - Koblenz vasútvonal, rengetegen, akik utaztak már itt autóval vagy vonattal, látták már a templomot, miközben nagy többségük azt sem tudja, hogy hívják a települést. 

unkel_rhein.jpg

A templom eredetéről nem sokat tudunk. Teofanu császárnő, II. Ottó császár felesége, majd annak halála után a birodalom uralkodója, a Rajna-vidékről kormányozta a Római Szent Birodalmat (a történelemoktatásból Német-Római Birodalom néven is ismerős lehet) a X. század végén. Teofanu Bizáncból származott, és ő hozta magával a Rajnához Pantaleon (magyarosan Pentele, Dunapentele település névadója) ókeresztény vértanú tiszteletét, amely az ő halála után néhány évitzeddel el is sorvadt, így biztosak lehetünk abban, hogy az első unkeli templom is a X. század végéről vagy a XI. század elejéről származik. 

unkel_turm.jpg

Ennnek helyére (vagy alapjaira) épült a XI-XII. századok fordulóján egy egyszerű, egyterű, román stlusú templom. Az épület nem pontosan kelet-nyugati tájolású, hanem a Rajnához van igazítva, hossztengelye merőleges a folyó folyásirányára. Mivel azonban itt a Rajna majdnem pontosan délről észak felé folyik, a templom tájolása is csak néhány fokkal tér el a megszokott kelet-nyugati iránytól. A többszöri átépítés nyomán ebből a román stílusú épületből ma már csak a torony áll (eredetileg bizonyára egyszerűbb toronysisakkal építették meg). 

Néhány évtizeddel később a templomot kibővítették, mindkét oldalon kapott egy-egy mellékhajót, és a szentélyt is megnövelték. Ezekről az építkezésekről ma csak régészeti ill. írásos emlékek állnak a rendelkezésünkre. 

unkel_chor.jpg

A XIV. század elején a szentélyt lebontották, és egy új, gótikus szentélyt építettek. Ez eléggé tipikus beavatkozás volt akkoriban, itt a blogon is jónéhány ilyen példát találunk. A szentély falai jóval vékonyabbak, mint az alig száz évvel korábban épült, méteres vastagságú eredeti külső falak, és nagy, csúcsíves ablakok tagolják. Az ablakok beépítése kényzerítette ki, hogy a gótikus szentélyek már nem félkör, hanem sokszög alaprajzúak, akárcsak ez itt. A falak töréspontjainál kívül támpillérekkel erősítették meg az épületet. 

Unkel St.Pantaleon3

Reinhardhauke [CC BY-SA 3.0], von Wikimedia Commons

Enek az átalakításnak a keretében az eredetileg famennyezetes főhajó új, csillagmintás gótikus boltozatot kapott. 

unkel_seitenschiff.jpg

A XV. század végén a két román mellékhajót lebontották és a helyükre új, gótikus mellékhajókat építettek. Ezek jóval szélesebbek, mint az eredetiek, a magasságuk pedig a főhajóéval megegyezik, így az épület már nem bazilika formájú. Az új, szélesebb és magasabb mellékhajóknak köszönhetően a torony már nem emelkedik ki annyira az épületből, mint az építésekor. 

unkel_mit_schiff.jpg

A következő ötszáz évben már jelentősebb átalakítást a templomon nem végeztek, így a XVI. század elejére kialakult a templom ma is látható formája.