A wimpfeni városi templom

Bad Wimpfen (1930 előtt egyszerűen Wimpfen) a Neckar mentén fekszik, nem sokkal Heilbronn alatt. Már a történelem előtti időkben lakták, a Neckar mentén egy fontos kereskedelmi útvonal vezetett az ókorban, a kelta korszakban már említésre méltó település volt itt a folyó menti hegyen. Az előző ezredforduló környékén Wimpfen fontos város volt a birodalomban. 

wimpfen_stadtkirche_1.jpg

A városnak bizonyára volt temploma már a frank korban is, de erről a logikus feltételezéseken túl csak néhány, nem túl sokatmondó régészeti lelet tanúskodik. Az ezredforduló környékén egy egyhajós, nagyjából a mai főhajó paramétereivel rendelkező épület lehetett, amit a XII. században háromhajósra bővítettek. A város piactere a templom keleti végén található, a szentély felől. A szentély sarkaira 1210 körül épült a ma is látható két torony - más tornya a templomnak sose volt. 

wimpfen_stadtkirche_2.jpg

Ezt követően a XIII. század második felében a szentélyt átépítették gótikusra. Sok templomon láttuk, hogy a szentéllyel, mint a liturgia központjával kezdték, itt a piactér elhelyezkedése erre még rá is erősített. 

wimpfen_stadtkirche_3.jpg

A XV. század végén aztán a templom maradék részét is gyakorlatilag teljesen újjáépítették, egy visszafogott, de egyértelműen (a kornak megfelelően) gótikus stílusban. A nyugati homlokzat 1493-ban elkészült, bár ekkor a templom nagy részén még javában zajlottak az építkezések. 

wimpfen_stadtkirche_4.jpg

A külső falakkal csak 1510-ben végeztek, és csak ezután építették meg a belső mennyezetet. 

wimpfen_stadtkirche_5.jpg

Míg kívülről az óvatosság jeleit látjuk, belül minden a gótika legfényesebb időszakát tükrözi vissza. Háromhajós felépítés (de nem bazilika), még a gótikában is szokatlanul díszesen felépített mennyezettel. 

1588-ban a templom evangélikus kézre került. Az eredetileg Szűz Mária tiszteletére szentelt épületet azóta csak városi templomnak nevezik (megkülönböztetendő a városfalon kívül a völgyben fekvő apátságtól). A harmincéves háború után a város elszegényedett, jelentősége visszaesett, a templom további fejlesztésére az egyházközségnek nem volt pénze. A templomot a háborúk jórészt megkímélték, a XX. század második felében kapott is egy komolyabb felújítást. 

wimpfen_stadtkirche_6.jpg

Címkék: német gótika