A stockheimi régi templom

Stockheim egy frank kori falu, vélhetően egy erdő kiirtásával alapították valamikor a VII-VIII. századok környékén. Egyszerű kőtemploma az ezredforduló idején épülhetett. 

stockheim1_1.jpg

A XII. században a templomot a déli oldalon egy mellékhajóval kibővítették. 

stockheim2.jpg

Egy komolyabb átalakítás zajlott a XV. században. A korábbi szentélyt lebontották, és egy gótikus, 5/8-os szentélyt építettek a helyére. 

stockheim3.jpg

A templom korábbi egyszerű faboltozata helyére pedig bordázott kőboltozatot építettek. 

stockheim4.jpg

A XX. században a település népessége megnőtt, a szerény templomba már nem fértek be a hívek, ezért 1963-ban, közvetlenül melléje, építettek egy újat. Amikor az elkészült, az lett az új plébániatemplom. 

A második világháborúban a régi templom jelentős károkat szenvedett. A háború után helyreállították, de a megsemmisült mennyezet helyére ismét egyszerű famennyezet került, a templomtorony tetejére is egyszerű sátortetőt építettek. Templomként az épület már nincs használatban (nincs szükség kettőre egyből egymás mellett), a katolikus közösség tart itt rendezvényeket, összejöveteleket. 

stockheim5.jpg