A bonni Szent Remigius templom

A ferences rend már a XIII. században megtelepült Bonnban. 1275-ben kezdtek bele egy új templom építésébe, a kornak megfelelő gótikus stílusban.

bonn_remigius_1.jpg

Meghagyták a hagyományos formát, egy háromhajós bazilika épült. Kereszthajót nem építettek. A bonni belvárosban nem is fért volna könnyen el. A templomot 1318-ban szentelték fel. Mint a ferences templomok általában, ez is torony nélkül épült, és eredetileg Szent Lajos tiszteletére szentelték. 

bonn_remigius_2.jpg

A templom környzete már a XIV. században is zsúfolt volt, amit a második világháború utáni újjáépítés csak fokozott. Ma a templomot több oldalról egyéb épületek határolják. a Rajnától a belváros felé menet szinte észre se vesszük, hogy milyen épület mellett sétálunk el. A szentélyt nem is nagyon láthatjuk, télen, amikor a fák csupaszok, látszik egy része.

bonn_remigius_3.jpg

A nyugati homlokzat viszont, ha a bonni belváros felől közelítünk ,szembeötlő. Igaz, a jobb oldali mellékhajó azért innen nézve is kissé elbújik. Annál feltűnőbb az épület szerkezete belülről nézve. A gótikus templomokat igazából mindig így építették: a belső megjelenésre került a hangsúly. 

bonn_remigius_4.jpg

A templom teteje párszáz évenként egy-egy háborúban komoly károkat szenvedett, így azt újra meg újra újjá kellett építeni, de ezen kvül az épület lényegében máig őrzi az építéskori állapotát. A francia hadsereg bevonulása után a szerzetesrendeket feloszlatták, 1803-ban a templomot is kivonták egyházi kezelésből. Nem sokáig maradt így, alig három évvel később rátette a kezét a bonni belvárosi plébánia: az ő, Szent Remigius tiszteletére épített templomuk pár évvel korábban leégett, kapóra jött hát a könnyen megszerezhető új templom két sarokkal arrébb. 

Áthozták ide a védőszentet, és a korábbi templomuk felszerelését is - legalábbis, ami megmaradt belőle. 

bonn_remigius_5.jpg

És ez a templom tulajdonképpen legnagyobb látványossága is: a keresztelőkút. Egy 1770-ben, tehát nem ebben a templomban, hanem még a másik, időközben elpusztult Szent Remigiusban végrehajtott keresztelő emlékére. Itt (ill. ott) keresztelték meg a város leghíresebb szülöttjét, a zeneszerző Ludwig van Beethovent. 

A templom ma a bonni katolikus egyetemi lelkészséghez tartozik, istentiszteleti és egyéb egyházi célokra használják. 

Címkék: német bonn gótika