A 's-Heer Abtskerke-i evangélikus templom

's-Heer Abtskerke egy apró falu Hollandia délnyugati csücskében, kb. tizenöt kilométerre a tengertől, a Rajna és a Schelde torkolata közt, egy félszigeten. Eredete a templommal egykorú, a XIII. században a közeli Middelburg apátsága létesített itt egy templomot. E köré (szó szerint) alakult ki a tanyavilágból egy falu, amelynek neve máig az apáti templomra utal, régies holland helyesírással. 

sheerabtskerke_turm.jpg

Ebből a téglából épült, az érett román stílus jegyeit felmutató épületből mára egészen kevés maradt meg: a szentély oldalsó falai. A templomot eredetileg Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték. A reformáció után a szentek tiszteletét ugyan elvetették, de az épületet máig Keresztelő Szent János-templomnak (Johannes de Doperkerk) nevezik. 

sheerabtskerke_chor.jpg

1350 körül épült a torony. Stílusjegyei érdekesek, tele van csúcsíves díszítéssel, miközben a torony egyetlen nagy tömb, a bejárati ajtó feletti ablaktól eltekintve végig ki van rakva téglából az egész, a csúcsíves vakablakok kizárólag a díszítést szolgálják. Elég ritka jellegzetesség a csúcsíves ablak a támpilléreken. 

sheerabtskerke_schiff.jpg

Románból gótikusra átalakított templomoknál a megújulást a szentélynél szokták kezdeni (és sokszor ott el is fogy a lendület),  's-Heer Abtskerkében ellenben a szentélyt először meghagyták, és a XV. században a főhajót építették át gótikusra, két kereszthajóval. 

Ahogy azt a téglából emelt épületeknél máshol is megszokhattuk, az egész kevésbé légies, mint a gótikus kőtemplomok. Ráadásul egy ilyen faluba vélhetően nem is a legnagyobb nevű építőmesterek jöttek templomot építeni, aki meg jött, az inkább óvatos volt: legyen kisebb az ablak, de ne dőljön össze az egész. 

sheerabtskerke_vorne.jpg

Az épület legfiatalabb része a szentély vége: a XVI. században bővítették ki hátrafelé a szentélyt, immáron gótikus módon építkezve, viszonylag nagy ablakokkal és külső támpillérekkel (ld. a képet a cikk elején)

Mivel az épületet az évszázadok folyamán szépen karbantartották, a háborúk is megkímélték, így néhány felújításon kívül nem kellett vele foglalkozni, máig a XVI. századi állapotában láthatjuk. 

sheerabtskerke_seite.jpg