A meinerzhageni evangélikus templom

Meinerzhagen Sauerlandban, Kölntől kb. hatvan kilométerre keletre található, nem messze Drolshagentől. A középkorban nem volt jelentős település, a XII. század végéig csak fából épült temploma volt.

meinerzhagen_huegel.jpg

1220 körül épült a település központjába, egy dombra, egy háromhajós, árkádos bazilika. Egy Mária-képet is tiszteltek benne, emiatt regionális jellegű zarándoktemplommá is vált, ami biztosította az anyagi feltételeket az épület fenntartásához. Ez a templom ma is áll, bár azóta többször átépítették, de a főhajó és a két mellékhajó a XIII. század elejéről származik a mai épületben is.

meinerzhagen_langhaus.jpg

A XV. század végén a templomot jelentősen átalakították. Az 1474-ben megkezdődött építkezés keretében az eredeti, román stílusú szentélyt teljesen lebontották, a templomépületet meghosszabbították, és egy új, gótikus szentélyt emeltek. Érdekesség, hogy míg a románról gótikusra átépített szentélyek általában magasabbak a román stílusúként megtartott főhajónál, itt nem, sőt, a szentély egy kicsivel még alacsonyabb is.

meinerzhagen_chor.jpg

A szentély és a megmaradt hosszház közé pedig egy kereszthajót építettek be, így az eredetileg egyszerű bazilika-épület latin kereszt alaprajzúvá vált. A kereszthajók is gótikus kialakításúak, és pont olyan hosszúak, hogy felvegyék a hosszház szélességét: a kereszthajók vége a mellékhajók oldalával esik egy vonalba.

meinerzhagen_kreuzschiff.jpg

A tornyot is a gótikus átalakítás keretében építették át, ekkor nyerte el mai formáját. 

meinerzhagen_innenraum.jpg

A templom belsejében a hosszházban a román stílusú elemeket fedezhetjük fel, míg szemből a gótikus szentélyt láthatjuk. Az épületet a XVI. században az evangélikus egyház vette ár, de nem végeztek jelentősebb átalakításokat. Amit mégis, azok nem vallási, hanem gyakorlati jellegűek voltak (a templomon belül alakították ki a lelkészlakást), és a huszadik századi felújítások során ezek nyomait el is tüntették.