A középkori Frankfurt a Majna folyó mentén, a mai üzleti negyedtől délkeletre helyezkedett el. Az óváros, ha eredeti arculatát a második világháborús bombázások óta nem is igen őrzi, de nem vette át a modern világváros képét, ami amúgy Frankfurtot jellemzi. 

Az óváros északnyugati szegélyén, egészen a városfalnál épített két nemes 1321-ben egy kápolnát. Ez meglehetősen rövid életű volt, már az 1340-es években kibővítették, egy háromhajós gótikus templom formájában. A templom nem bazilikaformájú lett, a két mellékhajó ugyanolyan magas, mint a főhajó.

A templom elkészülte után a város hozzájárult, hogy a városfal egyik tornyát harangtoronnyá alakítsák át, így a templomnak anélkül lett egy tornya, hogy valaha is építettek volna neki. De ez azt is eredményezte, hogy a torony egészen a templom északi szélén van hiszem eredetileg nem is ide, hanem a városfalhoz tartozott.

A XVI. század elején kibővítették a templomot, és egy új szentélyt építettek. Bár itt az épület többi része is gótikus, mégis a szentélyt jóval magasabbra építették, mint a főhajót. 

1824-ben kapott az épület egy új előcsarnokot. Viszont, mivel a templom nyugati vége (a Liebfrauenkirche, a korabeli szokásoknak megfelelően, kelet-nyugati tájolású, a szentély van a keleti végén) közvetlen a városfalon felüdt, nyugat felé az épület nem volt meghosszabbítható. Bár a városfalat 1855-ben lebontották, máig nincs az épületnek nyugati irányban ajtaja.

Az előcsarnok tehát a templom nyugati végébe, de déli irányban épült ki. Ez még dél felől érkezve is kissé szokatlan formát ad a templomnak, nyugat felől nézve pedig egészen érthetetlenné torzítja a szerkezetet. 

1944-ben a szövetséges légierő porrá bombázta a frankfurti belvárost. A Liebfrauenkirche is komoly károsodásokat szenvedett, az ideiglenes helyreállítás után 1956-ban építették újjá.