A metzi Szent Maximin templom

Metz Lotaringiában, a Mosel (franciásan Moselle) folyó mentén fekszik. A frank korban fontos város volt, jelentősége a középkor folyamán visszaesett. 

metz_maximin_1.jpg

A IV. században élt trieri püspök, Szent Maximin tiszteletére a XII. században építettek egy templomot, a kornak megfelelően román stílusban. Ez egy bazilika volt, kereszthajóval, félköríves apszissal. Ahogy a fenti képen is látjuk, éppen csak az apszis nyúlik túl a kereszthajón (a kereszthajó gótikus ablaka természetesen későbbi átalakítás), azaz az épület felépítése a korai román struktúrát követi, ami szerint a szentély a négyezetben helyezkedik el. Erre az időszakra máshol ezt már rég meghaladták, és komolyabb szentélyekkel, kereszt alaprajzzal építkeztek. 

metz_maximin_2.jpg

Hangsúlyos a négyezeti torony - a templom egyetlen tornya. Kimagaslik az épületből. Az apszis és a kereszthajó mellett a torony is a XII. századból való. 

metz_maximin_3.jpg

A XV. században a templom nagy részét lebontották és újjáépítették. Míg sok helyen látunk román kori főépületet gótikus szentéllyel, itt pont az ellenkezője jelenik meg: a hosszház gótikus, a torony és a szentély régebbi. 

metz_maximin_4.jpg

Az épület aszimmetrikus, az északi oldalon egy, a délin két mellékhajót találunk. Egyik oldalon sincsenek erős támpillérek, de az északi oldal támívekkel a szomszédos házakra támaszkodik (ld. az első két képet). 

metz_maximin_5.jpg

A belső térben a főhajó oszlopsorai boltívesek, másutt a gótikus csúcsíveket látjuk. A bordázott, csúcsíves mennyezet és a nagy, csúcsíves ablakok egyaránt a gótikát jelenítik meg. 

Ezzel ki is alakult a templom mai képe, leszámítva azt a részt, amit a legtöbben látnak: a nyugati homlokzatot. Az ugyanis barokk, és teljesen elüt az épület többi részétől. Az üvegablakok túlnyomó része pedig modern kori, mivel a korábbiak a történelem viharait nem viselték el. A Szent Maximin ma katolikus plébániatemplom.