Wemeldinge Hollandia Zeeland tartományában, a tegerparton fekvő kisváros. Errefelé már a középkorban is gyakori volt, hogy viharos idő esetén a tenger ellepte az egész települést. Manapság már a gát ezt nem teszi lehetővé, akkortájt ilyesmire még nem tellett, a település közepén létesítettek egy kis mesterséges dombot, ha jött a víz, mindenki felment oda. 

Eléggé adta magát az elképzelés, hogy erre a dombra építsék a templomot. Ez így is történt, valamikor a XI. században. Mindazonáltal erről az épületről manapság csak a régészek leírásaiból tudhatjuk, hogy egy háromhajós román stílusú bazilika volt.

A templom tornya 1350 körül épült. A korai gótika jellegzetességeit mutatja. Látszik, hogy azért vidékre az új építészet csak jókora késéssel jutott el, Franciaország nagyvárosaiban kétszáz évvel az első gótikus templomok felépítése után eléggé anakronisztikusnak hatott volna már ez a torony. 

A XV. század elején épült ki a templomépület, egyszerű kivitelben, gótikus jellegzettességekkel. Az egészet, ahogy az Alsó-Rajna mentén megszokhattuk, téglából építették. A szentély 5/8-os, azaz nyolcszög formájú, aminek öt oldala épült meg ténylegesen, a másik három az épületen belülre esne. 

Manapság a templom mellett szinte elmehetnénk anélkül, hogy észrevegyük, annyira elbújik a fák mögött. 

1500 körül a templomot kibővítették, építettek mellé egy második hajót. Ez nem mellékhajó a klasszikus értelemben, mivel ugyanolyan méretű és szerkezetű, mint a korábbi templomlépület, azaz azt lényegében megduplázták. De sem új torony, sem új szentély nem épült, ezért a második hajó kicsit idegen testként jelenik meg.

Rijksdienst voor het Cultureel Erfgoed [CC BY-SA 4.0], via Wikimedia Commons

Ezen a száz évnél is idősebb képen ez igazán jól látszik.

Az eredetileg Szent Márton tiszteletére szentelt templomot az újkorban a reformátusok vették át, azóta a szent nevét inkább csak történészek emlegetik az épülettel kapcsolatosan.

Rijksdienst voor het Cultureel Erfgoed [CC BY-SA 4.0], via Wikimedia Commons

A reformáció után a templom belső terét is átrendezték. Az eredetihez képest keresztirányban helyezték el a padokat (a XX. század végén pedig székekre cserélték, az elrendezés megtartásával), az eredeti szentély ezzel egy jelentéktelen sarokká vált, a templom központja pedig az eredeti oldalfalhoz került - tipikus megoldás a református templomoknál. 

A wmeldingei templom egész épülete erősen elüt a szokványostól, és jó példája annak, milyen eredmény születhet, ha egy templomot évszázadokon át alakítgatnak, mindig az aktuális igényeknek megfelelően.