A wormsi Szent Márton templom

A legenda szerint tours-i Szent Márton serege éppen a Rajna mentén, a mai Worms városánál táborozott, amikor Márton megtagadta a további katonai szolgálatot, és emiatt börtönbe vetették. Ahol a hagyomány alapján a börtön állt, oda épült az Ottó császárok idején egy bazilika.

worms_martin_platz.jpg

Az építés pontos ideje nem ismert, a X. század végén a templom már biztosan állt. A kornak megfelelően egy egyszerű, háromhajós bazilikáról van szó. Az építéshez, ahogy a régióban másutt is láthattuk, rószaszínű köveket használtak. 

worms_martin_seite.jpg

Építésének idején még nem számított alapvetőnek a kelet-nyugati tájolás, ez a templom is inkább északnyugat-délkelet irányú. Worms a Rajna mentén fekszik, de a templom több, mint egy kilométerre áll a folyótól, ahhoz sem igazodik a tájolása semmilyen módon. 

worms_martin_innenraum.jpg

A belső térben is láthatjuk a háromhajós kialakítást. A templom végén nincs félköríves apszis, az majd az érett román stílus sajátossága lesz. Belülről is jól látható az egyszerű fallal lezárt szentély. 

worms_martin_hinten.jpg

A templom a XVII. században, a pfalzi örökösödési háborúban komoly károkat szenvedett, ezután barokk stílusban állították helyre. A XIX. században egy felújítás során igyekeztek visszaállítani a X. századi állapotot. 

Az akkori átalakítást őrizte meg a templom lényegében máig. 

Címkék: német worms ottó