Hogy miért hívják dómnak, azt senki nem tudja. Ez a szó ugyanis a püspöki templomokat jelöli, itt pedig sosem volt püspök. De ezen most lépjünk túl elegánsan. A helyszín egy 1133-ban alapított ciszterci apátság az akkori Hegyi Hercegség (Herzogtum Berg) területén, Kölntől északkeletre. Az alapítás után rögtön emeltek is ott egy (értelemszerűen román stílusú) templomot, amit azonban alig egy évszázad múltán le is bontottak, mert megtetszett nekik az új tudomány, a gótika.

Általában szokás román és gótikus stílusról beszélni. De a romanikáról a gótikára nem azért váltottak, mert megváltozott az emberek ízlése, és attól kezdve más tetszett nekik, mint azelőtt. Amit ma gót stílusnak nevezünk, az elsősorban a XII. században megjelenő új építészeti tudás megjelenése, összekötve annak közvetett hatásaival. Amiről a román kor építőmesterei csak álmodoztak, vagy tán még azt sem, mert elképzelni sem tudták volna, hogy lehetséges, azt a későbbiek már meg tudták valósítani. Ezzel a gótika lett az első olyan építészeti korszak, amelynek tudásszintje már meghaladta az ókori rómaiakét.

Éppen ezért a romanikáról a gótikára való áttérés nem egy lépésben valósult meg, hanem egy elhúzódó folyamat volt. Apránként, ahogy a megjelenő statikai újítások elterjedtek, részévé váltak a tervezők tudásának, és egyre bátrabban alkalmazták őket. Először kicsiben, majd egyre merészebben. Rengeteg átmeneti stílusú épület készült ebben a korban, a Rajna mentén kifejezetten nyilvántart a tudomány egy átmeneti stílust is, de ezen kívül is sok épületet találunk, ami még alapvetően román stílusúnak tekinthető, de már mutat gótikus jellegzetességeket (ezt nem egy korábbi cikkben megemlítettem itt a blogban is). Az első, már az összes lényeges újítást felvonultató templom a Párizstól északra található St. Denis apátság volt, ezért is nevezték ezt az építészetet sokáig francia stílusnak. Mindez persze erős összetömörítése és leegyszerűsítése volt annak, amiről az építészettörténészek könyveket írnak, de ennek a blognak éppen ez a műfaja, remélhetőleg a témából doktorált olvasóim is elfogadják most ezt.

St. Denis 1140-ben készült el, Fraciaországban a XII. század második felében már gótikus templomok egész sorát kezdték el felépíteni (a híres párizsi Notre Dame-ot például 1163-ban), Angliában az 1180-as években jelent meg a gótika. A németek eleinte idegenkedtek a francia stílustól, és csak részben vették át az újításokat, az első, igazán gótikusnak nevezhető templomokat az 1230-as években kezdték építeni, a Rajna-vidék gótikájának első csúcspontja pedig az altenbergi dóm, az alapkőletétel időpontja 1259.

Három fő újítást emelnék ki, amelyek meghatározzák a gótikus építészetet, és ezáltal az altenbergi dóm képét is. Ebből kettő rögtön látszik a fenti, a nyugati homlokzatot bemutató képen. Az első a csúcsívek alkalmazása. Arra jöttek rá, hogy, ha egy nyílást felülről nem a korábban is ismert félköríves formájú boltívvel zárnak le, hanem csúcsívvel (ld. a homlokzat közepének nagy ablakát a kép közepén, vagy akár a kisebb ablakokat kétoldalt), akkor azzal azonos nyílás és azonos teherbírás mellett nagyobb magasságot lehet elérni. A felfelé, a Menny felé törekvő építészet számára ez meghatározó felfedezés volt. A gótika egyik leglátványosabb jellemzője a csúcsívek alkalmazása, ezért ezt az építészeti formát sokáig csúcsíves stílusnak is nevezték.

A második a bordázott boltozat (a fehér boltozatot megtörő szürke elemeket tessék figyelni). Itt a boltozat terhét a bordák viselik, és egyenesen rávezetik a tartóoszlopokra. Ezért a boltozat többi része épülhet könnyebb kivitelben, mint a klasszikus román stílusban látható keresztboltozat, mivel nem kell elviselnie a saját súlyát, ezáltal a boltozat össztömege jelentősen csökkenthető. Csúcsíves kiépítésben (mint Altenbergben is) már nem feltétlenül kell négyzet alaprajzúnak lennie sem, mint a hagyományos keresztboltozatnál, és egyben (többszörös haszon) magasabb is lehet annál (a keresztboltozat mindig pont ugyanolyan magas volt, amilyen széles).

Ennek a két technikának az alkalmazásával a falakra nehezedő súly egyrészt csökkent, másrészt a korábbinál jobban, szinte teljes egészében az oszlopokra összpontosult. Ennek következtében a korábban épített vastag falakra már nem volt szükség, hiszen a fal nagy részén már nem volt igény a korábbi teherbírásra. Ezért a falakat vékonyítani lehetett, amivel tovább csökkent a fal súlya, nagyobb ablaknyílásokat lehetett bele vágni. A korai gótikus templomokon is megfigyelhetjük már a nagy, csúcsíves ablakokat, végül, ahogy fejlődött a statika, az oszlopok közti falfelület majdnem teljes egészében ablakokkal vált kitölthetővé, a korábbi, akár méteres vastagságú falak, és az azokat csak óvatosan megtörő apró ablakok helyett (tessék megnézni a fenti képeken akár a homlokzatot, akár az oldalfalakat kívülről). A nyugati falakra kerülő hatalmas ablakok következményeként teljesen eltűnt a Westwerk, a korai gótikus templomokon még látjuk a nyomait, a későbbieken már azt sem.

Az oszlopokat viszont meg kellett erősíteni. A gótika alapelve volt, hogy ezt nem belülről, hanem kívülről oldják meg. A mai szemlélettől kissé eltérően akkoriban nem az volt fontos, hogy a templom kívülről szép legyen (ez esetleg mellékhatásként előfordult), hanem, hogy belül minél magasabb, minél fényesebb, minél légiesebb, ezek által minél fenségesebb hatást nyújtson. Végülis egy templomot nem a turistáknak hanem az Istennek építettek. Ez valahol praktikus is volt, mert a csúcsos boltozatok a korábbiaknál is jobban nyomták a falakat oldalirányban, kifelé, azaz nem csak alulról, de oldalról is meg kellett őket erősíteni, különben, a boltozat súlya alatt nem leomlottak, hanem kidőltek volna.

Ennek kétfokozatú megoldását, és egyben a gótika harmadik nagy újítását látjuk a képen. Az alsó szinteken az oszlopokat az épület külső oldalán vastagították meg támoszlopokkal, felül pedig támpilléreket alkalmaztak, amelyek kívülről támasztották meg a boltozatot tartó oszlopokat.

Ezekkel a technikai újításokkal az épületek azonos fő méretek mellett a korábbiaknál sokkal könnyebbé, ezáltal olcsóbbá váltak, valamint világosabbá, magasabbra voltak építhetőek, és ezáltal megfeleltek a korszak igényeinek.

Sokan a gótika fő jellemzői közé tartozónak érzik a magas tornyokat is, de ezek igazából majd csak a gótikus kor második fázisában terjednek el, és még inkább a XIX. századi neogót építészetben, a korai gótikára egyáltalán nem voltak jellemzőek. Rádásul a ciszterci rend szabályzata tiltotta az apátsági templomokon a tornyokat, csak kis huszártornyokat építettek, amit Altenbergben is láthatunk a fő és a kereszthajó találkozása felett.

Az altenbergi dóm 1379-re készült el. Tulajdonképpen egy egyszerű, háromhajós bazilika, fő szerkezete megegyezik román stílusú elődeivel. Ennek ellenére, szinte nem is hasonlít rájuk.