Azt sokan tudják, hogy Köln belvárosában 12 nagy román kori templom található. Azt már kevesebben, hogy a városban van ezeken kívül még további 13, többségében a külső kerületekben, amelyek a templomok építésének idején még önálló települések voltak. Az ún. 13 kis román kori templom egyike a krieli Szent István (István első vértanúról, nem a magyar királyról), vagy ismertebb, köznyelvi nevével a Dömchen (dómocska) Lindenthalban.

Mint a környék középkori épületeinek nagy része, a krieli (Kriel Lindenthal egy településrésze) templom is egy római épület alapjaira épült. Az alapoknál a régészeti kutatások meg is találták a Kr.u. első évszázadokból származó falmaradványokat.

A legenda szerint a későbbi kölni érsek, Hildebold itt volt plébános, és itt találkozott Nagy Károllyal, valójában azonban a történeti kutatások szerint a templom ennél bő egy évszázaddal később, 900 körül épült. Így is ez Köln második legöregebb, még álló épülete (a legidősebb a Szent Gereon). Ez a templom két részből állt: egy nagyobb főépület, és az arra ráépülő, négyzet alaprajzú szentély. Megfigyelhető, hogy ezeken az épületrészeken a kövek nincsenek szabályosra vágva, az embernek szinte az az érzése, ezeket, ahogy találták, úgy rakták egymásra (valójában persze lecsiszolták őket).

Hozzájuk képest szembeötlő, hogy sokkal szabályosabb méretű köveket használtak fel a torony és az apszis építéséhez. Ezeket az épületrészeket 1100 körül emelték (a fenti képen az templom közepe felett látható vékony torony egy másik, modern épülethez tartozik). Érdemes megfigyelni a torony félköríves díszítéseit. Az apszis félkör alaprajzú, a kor építési szokásainak megfelelően.

A XIII. században az alig 7×4 méteres alapterületű tér már kicsinek bizonyult. Ezért a templom oldalfalát megbontották, és hozzáépítettek egy mellékhajót, de csak az északi oldalon. Ezzel egy kéthajós, aszimmetrikus bazilika-épület alakult ki.

Az oldalhajó a szerény méretei miatt alig észrevehető, a képen a toronyba vezető lépcsőtől balra látható, a főhajó oldalában. Ezt követően már az épület külseje alig változott, a második világháború is nagyrészt megkímélte. A XIX. század óta már nem ez a község (ill. 1888 óta kölni kerület) plébániatemploma, a közösség egy jóval nagyobb, neogót épületbe költözött.