Középkori építészeti emlékek a rajnai régióból

Középkor a Rajna mentén

Az olefi Szent János templom

Olef az azonos nevű folyó partján fekszik az Eifel-hegység északi sarkában. A falut valamikor a második évezred elején alapíthatták, sosem volt igazán jelentős.

olef1.jpg

Tovább olvasom
Címkék: német gótika eifel

A delfti régi templom

Delft Hága és Rotterdam közt fekszik, már a középkor második felében is virágzó város volt. A városközpontban az egyik csatorna mellett a XI. században épült fel az első komolyabb templom. Ezt azóta annyiszor átépítették, hogy az eredeti állapotáról szinte semmit nem tudunk. 

A XIII. század közepén ezt a templomot kibővítették, bazilikává alakították át, két új mellékhajóval és egy nagyobb szentéllyel. Ebből az átalakításból is legfeljebb az alapfalakat találjuk meg.

delft_oude_1.jpg

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása