Középkori építészeti emlékek a rajnai régióból

Középkor a Rajna mentén

A walberbergi templom

A Köln közelében lévő településre a XI. században hozták el Szent Walburga ereklyéit. A helységet azóta nevezik Walburga-hegynek (Walberberg), a templomot is Walburga tiszteletére szentelték.

walberberg1.jpg

Tovább olvasom
Címkék: német román

A delfti régi templom

Delft Hága és Rotterdam közt fekszik, már a középkor második felében is virágzó város volt. A városközpontban az egyik csatorna mellett a XI. században épült fel az első komolyabb templom. Ezt azóta annyiszor átépítették, hogy az eredeti állapotáról szinte semmit nem tudunk. 

A XIII. század közepén ezt a templomot kibővítették, bazilikává alakították át, két új mellékhajóval és egy nagyobb szentéllyel. Ebből az átalakításból is legfeljebb az alapfalakat találjuk meg.

delft_oude_1.jpg

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása