Thurant vára a Mosel felett a hegyoldalban található. Kiválóan lehetett a középkorban innen felügyelni a folyó menti forgalmat. A XIII. században egy várúr önkényeskedett az elahaladók felett, amivel sokak, köztük a trieri és a kölni püspök érdekeit is sértette. Ez komoly viszályhoz vezetett, ami a kölni püspöki haderő győzelmével ért véget. A kölni seregek elfoglalták a várat, és ebből az alkalomból, hálaadásul a szűzanyának, valamivel a vár fölé, a hegyoldalba, egy templomot is kiépítettek. 1248-at mutatott a naptár. 

Ha már kölni érsek, és 1248, ebben az évben egy másik, a most tárgyaltnál jóval fényesebb templom építését is megkezdték, azt egyből Kölnben: a kölni dóm építésének kezdete is erre az évre esett. Amaz több, mint hatszáz évig épült, és csak 1880-ban fejezték be, a bleidenbergi hegyoldalban hamarabb végeztek az építkezéssel - kétségkívül az épület is jóval szerényebb, minden létező mérce szerint. 

A vár, és mögötte a Mosel, a templom felől nézve

A templomot kijelölték zarándokok számára, búcsút is elnyerhettek az ide látogatók. Az első időszakban távoli tájakról is érkeztek neves zarándokok, de tartósan nem tudott a templom jelentős ismertségre és látogatottságra szert tenni. A helyi várúr feletti győzelem nem indította meg a távoli, a vár létezéséről sem igen tudó érdeklődők rohamát, és egyetlen ereklye sem került a templomba, ami tömegeket vonzott volna. A helyi falvakból jártak ide időnként zarándokcsoportok, és nagyjából ennyi.

Építészetileg ma, a nagyfokú pusztulás (erről később) nyomán nem könnyű értékelni a templomot, hiszen nem mindig tudjuk, hogyan is nézhetett ki eredetileg. Ami biztos, hogy nem keleti tájolású, a tájolása a folyóhoz se illeszkedik, meg úgy leginkább semmihez. Nem tudhatjuk ma már, miért éppen így épült, a XIII. században azért a keleti tájolás eléggé magától értetődő lett volna. A templomnak eredetileg tornya is volt, de nem a nyugati homlokzaton, hanem az északi oldal mentén, a sarokban. A maradványait láthatjuk még, az első kép bal szélén. 

Egy háromhajós bazilika, vélhetően eredetileg is egyszerű kivitelben. Eredendően több ablaka lehetett, mint ma. Feltűnő, hogy se a nyugati homlokzat, se a szentély hossztengelye nem esik egybe a főhajó hossztengelyével. Viszont ez a kettő egybeesik egymással. A mellékhajók sem egyforma szélesek. 

A szentély szintén gótikus, és valamivel fiatalabb a templom többi részénél. Ez sem túl díszes, és nem is igen mentek el a végsőkig a gótika lehetőségeinek kihasználásában, de azért mindenképpen eggyel fejlettebb építészetet mutat, mint a hosszház. 

Bár a templom nem volt gazdag, a fenntartása rendben volt, a XVII. századi feljegyzések szerint nem fényes, de jó állapotban volt. 

A sikertörténet azonban a napóleoni háborúkkal végetért. A franciák a zarándoklatokat betiltották, az épületet államosították, eladták. Az új tulajdonos, akinek semmi szüksége nem volt egy ekkora épületre egy hegyoldalban, mindentől távol, leginkább építőanyagként látott benne fantáziát. A franciák kivonulása után a templom visszakerült egyházi kézbe, de a helyieknek nem volt erejük a jelentősen leromlott állagú épület helyreállítására, így azt az időjárás tovább pusztította. A XIX. század közepére már inkább csak egy rom állt itt. Az épületnek teteje rég nem volt, a fő falak álltak, de itt-ott hiányosak voltak, ráadásul az esővíz leverte róluk a vakolatot, és a középkori falfestményeket is. 

Az 1850-es években, ha az egészet nem is, de a szentélyt felújították. Egy (azóta eltávolított) fallal el is választották a romos templomtól, és így legalább a szentélyben tudtak istentiszteleteket tartani. Az épület nagy részével viszont a következő száz évben se történt semmi, csak tovább romlott az állaga, ahányszor fújt a szél vagy esett az eső. 

Bär a második világháború nem sok kárt okozott (ugyan kinek jutna eszébe egy magányos romot bombázni), de az 1950-es évekre az erősen lepusztult épület így is életveszélyessé vált, a hatóságok elkerítették, a látogatását megtiltották. Két opció maradt: lebontani, vagy helyrehozni. 

Ez utóbbit választották, mindazonáltal a költségvetés nem tett lehetővé egy igényes felújítást. A munkálatok során eléggé szakbarbár módon jártak el, és több, az idők viharait túlélő építészeti emléket épp ekkor semmisítettek meg. Például a padló még megmaradt részeit felszedték, majd kiöntötték betonnal az egészet. 

Viszont újra tetőt kapott az épület egésze. Nem olyat, mint az eredeti, a főhajó falainak hiányos állapotára való tekintettel a bazilika-formát nem állították helyre. De legalább nem esik be az eső és nem fúj be a szél. 

1964-ben ismét megnyitották a templomot, ma ismét a teljes épületben lehet istentiszteletet tartani. A templom a helyi katolikus egyházközség kezelésében áll.