A drolshageni Szent Kelemen templom

Drolshagen Sauerlandban fekszik, ez egy középhegység, a kisváros Kölntől kb. 70 kilométerre keletre található. Temploma a régészeti kutatások alapján valamikor az előző ezredforduló idején épülhetett, egyszerű, korai román stílusban. Eredetileg nem volt tornya sem. 

drolshagen_sued.jpg

Ennek fő falai ma is állnak, bár időközben minden irányból körbeépítették, a fenti képen látható épületből a főhajó (a torony nélkül) felel meg az ezer évvel ezelőtti épületnek. 

drolshagen_seitenschiff.jpg

1235-ben létesült itt egy ciszterci kolostor, a szerzetesek átvették a templomot is, és ki is bővítették azt: mindkét irányból építettek melléje egy-egy mellékhajót, így egy háromhajós bazilikát alakítva ki. Kereszthajót ők sem építettek. A bazilika-forma lentebb, a Rajna mentén szinte elengedhetetlenül hozzátartozik egy román stílusú templomhoz (lásd például az odendorfi templomot, ahol a csekély méretek ellenére is ezt a kiépítést választották), itt a hegyvidéken nem volt jellemző, inkább a ciszterciek hozták magukkal. 

drolshagen_innenraum.jpg

A belső térben is a román stílus jellegzetességeit láthatjuk. A főhajó boltozatát is a XIII. században alakították ki, eredetileg vélhetően egyszerű famennyezete volt. 

drolshagen_turm.jpg

A középkor végefelé épült a városfal, és ennek keretében kapott a templom is egy tornyot, ami a városfal részeként profán célokat is szolgált. A román stílus kapcsán gyakran beszélünk lőrésszerű ablakokról, itt a toronynál a "-szerű" kitételt akár el is hanyagolhatjuk. A toronysisak jóval későbbi, a XIX. századból való. 

drolshagen_west.jpg

Ezután párszáz éven át semmi érdemleges nem történt az épülettel. Majd eljött a XX. századnak az az időszaka, amikor a városok lakossága jelentősen növekedett, de a templombajárási kedv csökkenése még nem kezdődött el. A drolshageni katolikus közösség is kinőtte a templomot, így azt az 1960-as években jelentősen kibővítették. A már másutt, pl. Heimersheimben látott módon a meglévő középkori épületet bővítették ki a modern épületrésszel, méghozzá Drolshagenben, Eppinghovenhez hasonlóan, oldalról építették hozzá az új részt a régihez. 

drolshagen_modern_1.jpg

Az új épületrész önállóan is használható, fő tengelye a régihez képest keresztirányban helyezkedik el, így ugyanolyan széles, amilyen hosszú volt a régi, és sokkal hosszabb annál. A belmagasság kb. a régi főhajóval egyezik meg. 

drolshagen_tuer.jpg

A régi épület oldalfalába ajtókat vágtak, így a román kori részből átmehetünk a huszadik században épült térbe. 

drolshagen_orgel.jpg

Mivel a régi külső falak (a beléjük vágott ajtókat leszámítva) megmaradtak, és az új rész jóval magasabb, mint a régi mellékhajók, így az új részből nézve a régi külső falak belső elválasztóvá váltak. A mellékhajó terejére építették az orgonát. 

Drolshagenben így egy helyen csodálhatjuk meg a középkori és a modern építészetet, akár nélkül, hogy egyet is lépnünk kellene. 

Címkék: német román