A bettenhoveni Szent Pongrác templom

Sokhelyütt látunk olyat, hogy egy román stílusú templom tornyát meghagyták, de a XIX. vagy a XX. században az épület többi részét lebontották, és a helyére újat építettek. Így aztán ott áll egy egy-kétszáz éves templom egy román kori toronnyal. Látszólag a kis bettenhoveni templom is ilyen, de valójában itt a román stílusú templom ma is megvan egy az egyben, csak nem látszik.

bettenhoven_turm.jpg

Bettenhoven amúgy a manapság a német hírekben gyakran szereplő hambachi barnaszén-mező közelében fekszik  A mintegy nyolcvan négyzetkilométeren elterülő tájseb kedvéért több falut is kompletten eltüntettek az előző évtizedek folyamán. További terjeszkedést észak felé nem terveznek, így Bettenhovent mostanában nem fenyegeti a ledózerolás veszélye. 

Pedig a kis templomon kívül sokaknak nem hiiányozna: a falut ma ötvenen se lakják, és fénykorában se nagyon léphette át a száz főt a lakosság. Nagyjából ennek megfelelő méretben épült fel templomuk 1030 körül. Román stílusú, igen egyszerű, egyterű épület, pontosan kelet-nyugati tájolású, a torony szokás szerint a nyugati végén található. A falu "főutcája" (egyetlen utcája) pontosan kelet-nyugati irányú, így a templom azzal párhuzamos. 

bettenhoven_sakristei.jpg

A XV. században az épületet hosszában kibővítették egy gótikus szentély hozzáépítésével, amit a XIX. században egy hasonló stílusú sekrestyével még meg is toldottak (ez utóbbit a kép bal szélén látjuk). Az eredeti épülettől eltérően a gótikus szentély majd a neogót sekrestye már téglából épült. 

bettenhoven_chor.jpg

1843-ban és '63-ban mindkét oldalon kibővítették az épületet egy-egy neogót mellékhajóval (szintén téglából), ezzel a templom elnyerte mai formáját. Az eredeti román templom ma is áll, csak a falait itt-ott megbontották, hogy a torony kivételével minden oldalról ráépült kiegészítések az eredetivel egy teret képezzenek. Viszont a torony az egyetlen része, ami kívülről is látható, és felhívja az erre utazók figyelmét a hangulatos kis templomra.