A scheveningeni Öreg Templom

A hollandiai Hága városának nevét bizonyára sokan ismerik, azt már talán kevesebben tudják, hogy a tengerparton fekszik, pár kilométerre északra a a Rajna torkolatától. A tengernél létesült valamikor az előző ezredforduló környékén egy kis halászfalu, Scheveningen. A falu sosem volt önálló, mindig is Hága fennhatósága alá tartozott, mára rég egybe is épült a várossal. Hága központjából villamossal juthatunk ki a tengerhez.

scheveningen_oude_turm.jpg

Scheveningen első templomáról nem sokat tudunk, Remete Szent Antal tiszteletére szentelték, és ma már nyoma sincs. Ezt a kápolnát cserélték le a XV. században egy új, a korszaknak megfelelően gótikus stílusban épült templomra. A környéken közel s távol nincs hegy, amiből követ lehetett volna bányászni, így, a régióban megszokott módon, itt is téglából építkeztek. 

scheveningen_oude_elandts.jpg

Cornelius Elandts festményén láthatjuk, hogyan nézhetett ki a templom a faluban a középkorban, a háttérbe helyezte a festő Hágát. Az épület egyik érdekessége ezen a képen is megfigyelhető: bár az egészet egy lendülettel építették, gótikus stílusban, a szentély mégis magasabb a főhajónál, ahogy azt egyébként a románból részben átalakított templomoknál szoktuk látni. 

scheveningen_oude_langhaus.jpg

A templom egyébként szerkezetét tekintve egy háromhajós bazilika, azonban, a gótikában nem szokatlan módon, a tetőt egy szintbe hozták, így kívülről a hámas tagolás nem látszik. 

scheveningen_oude_chor.jpg

A szentély gótikus kialakításáról viszont már első ránézésre is meggyőződhetünk.

1570. november elsején hatalmas vihar tört ki a tengeren. A vihar felkorbácsolta a vizet, amely elöntött több partmenti települést. A Mindenszentek-árvíznek (Allerheiligenvloed) nevezett katasztrófában a becslések szerint Hollandia-szerte húszezren vesztették életüket, és százezernél is többen váltak hajléktalanná. Scheveningen alsó, a tengerhez közelebbi fele is elpusztult. A templom megmaradt, de a korábban a falu közepén álló épület így a település legszélére került, és ma is pár lépésre áll a gáttól.

Néhány évvel később a templom utolsó katolikus lelkipásztora helyére egy református prédikátor került, és a templom azóta is a református egyház gondozásában áll. Mivel a reformátusok a szentek tiszteletét elvetik, a scheveningeni templom esetében is elhagytak minden, Szent Antalra való utalást, és azóta csak Oude Kerk, azaz Régi vagy Öreg templomként emlegetik.

Interieur naar het oosten - Scheveningen - 20196053 - RCE

Rijksdienst voor het Cultureel Erfgoed [CC BY-SA 4.0]

A reformációra való átállás keretében átalakították a templom belső terét is - a külsejéhez azonban nem nyúltak, az lényegében az építés óta változatlanul áll, bár hozzáépítették a lelkész lakását.  A belső térben felismerhetjük a gótikus, csúcsíves kialakítást, és a háromhajós bazilika-szerkezetet egyaránt - a szentély a reformáció után jól láthatóan háttérbe szorult, de szerencsére nem bontották le.

scheveningen_oude_panorama.jpg

Téglából nem lehet olyan csodás katedrálisokat építeni, mint amiket például Franciaországban sok helyen láthatunk, de a scheveningeni tengerparton álló templom így is a holland gótika egyik szép építészeti emléke.