A barmeni Szent Márton templom

A Rajna bal partján fekvő Barmen kis temploma valamikor a XII. században épülhetett. Írásos emlék csak 1300-ból van róla, de az építészeti jellemzők alapján nagyon valószínű, hogy akkor már legalább száz, de inkább százötven éve állt.

juelich_barmen_turm.jpg

Eredetileg egy román stílusú, egyszerű szerkezetű, egyterű templom lehetett, a torony méreteiből, no meg a település akkori lakosságából következtetve nem is lehetett túl nagy.

juelich_barmen_chor.jpg

A pontos építési idő mellett az sem ismert, hogy a XV. században miért bontották le a torony kivételével az egészet, és építettek a helyére téglából egy új, gótikus jellegű épületet. Az új templom háromhajós lett. Ezután már nem változtattak rajta érdemben semmit, nagyjából ötszáz éve áll változatlanul. 

juelich_barmen_nordseite.jpg

Mint az jól látható, a karbantartásra se fordítottak sok energiát. Toldozott-foldozott az egész, a torony kívülről nem is néz ki túl bizalomgerjesztően. Az utolsó képen az is látható, hogy, ha valahol javítani kellett az épületen, hát az se volt baj, ha az új fal beépült egy ablakba keresztben. Vidékre jó lesz így is.