Az epfigi Szent Margit kápolna

Epfig már a római korban is lakott volt, az Elzászban, a Rajnától mintegy tíz kilométerre fekvő település a VIII. század közepén pedig a frank feljegyzésekben is megjelent. Mindenesetre nem volt túl nagy népességű, a XI. században is csak egy kis kápolna felépítésére volt igény a faluban. 

epfig_1.jpg

Bár a Szent Margit tiszteletére szentelt kápolna nem nagy, szépen visszaadja a kor építészeti stílusának minden elemét. Az északabbra épített templomoktól annyiban eltér, hogy ez csak egyhajós, nem pedig bazilika formájú.

epfig_2.jpg

A XII. században építették eléje az előcsarnokot, amolyan "nem nagy a kápolnánk, de megadjuk a módját" jeligére. Valamivel később az ablakokat gótikus jellegűre cserélték, az épület egészének megbontása nélkül. 

epfig_3.jpg

Ezután a kápolnához kilenc évszázadon át, azaz napjainkig, csak állagmegóvás céljából nyúltak. Ennek megfelelően kívül és belül is elég jó közelítéssel az építéskori állapotot őrzi mind a mai napig. 

epfig_4.jpg

Szerénységében is csodálatos emléke a román korszaknak.

epfig_5.jpg

A Szent Margit kápolna része az elzászi román építészetet bemutató Route Romane-nak. 

epfig_6.jpg