A heimersheimi Szent Móric templom

Szent Móric (latinosan Mauritius) a legendás thébai légió vezetője volt (a thébai légióról bővebben lásd a bonni székesegyháznál). Mivel Móric tisztelete a Rajna-vidéken már az első évezred végefelé jelentősen visszaesett, a történészek feltételezik, hogy az első heimersheimi templom legkésőbb a X. században épülhetett - erről azonban semmiféle tárgyi emlék nem maradt fenn.

heimersheim_ost_unten.jpg

A most is (részben) látható épület a XIII. század közepén épülhetett. Felismerhető rajta a román stílus utolsó virágzásának, az ún. rajnai átmeneti stílusnak szinte minden sajátossága. Bár a háromhajós bazilika alapvetően román stílusúnak tekinthető, de már sok gótikus stíluselemet tartalmaz.

heimersheim_ost_turm.jpg

A négyezet felett a korszakban megszokott, nyolcszögletű tornyot látjuk, magasba nyúló tetővel. A jelenlegi fehér-barna festés vélhetően megfelel az eredetinek.

A falusi templomot az évszázadok ugyan megviselték, de alapjában változtatás nélkül fennmaradt a XX. század közepéig.

1960-ban azután már túl kicsi lett a közösség számára, ezért kibővítették: a hétszáz éves nyugati homlokzatot elbontották, és felhúztak egy modern templomépületet. Ez utóbbi téglalap alaprajzú, és a régi épületrész felé nyitott, a régi templom az új épület szentélyeként szolgál (a homokszínű, kocka alakú épület a fenti képeken is látható, a templom tőlünk távolabbi végén).

heimersheim_neubau.jpg

Legalábbis így volt negyven évig. Viszont ezalatt az idő alatt erősen elhanyagolták a román kori épületrész karbantartását, és annyira leromlott az állapota, hogy életveszélyessé vált, ezért a 2000-es években bezárták, ma már tilos a belépés. A tornyot megerősítették, hogy ne dőljön le, de amúgy az egész épület nagyon rossz állapotban van.

heimersheim_chor.jpg

A modern rész felé eső legvégét kissé alátámasztották, így az továbbra is a templom szentélyeként szolgál, itt található az oltár is. A templom további részei azonban nem láthatóak, el vannak falazva.